Gógl Árpád távozik az Egészségügyi Minisztérium éléről, a miniszteri posztra Mikola Istvánt, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatóját jelöli a kormányfő. Mikola meghallgatását jövő hétfőre tervezi a parlament egészségügyi bizottsága. Kökény Mihály, a bizottság elnöke érdeklődésünkre elmondta: minden olyan törekvésében támogatják az új minisztert, amely a gyógyítóágazat forrásbővítését célozza.
Márpedig Mikola István egyik célja ez. Mint azt a Világgazdaságnak kifejtette: tisztában van a két évre szóló költségvetés keretszámaival, ezért más úton kíván pénzt szerezni az egészségügynek. Szerinte jelentős tartalék van a kötelező egészségbiztosításon felüli, differenciált igények kielégítésében, aminek az egészségügyi ellátórendszeren belül kell megfelelni. Az emberek elképesztő mennyiségű pénzt költenek a sarlatánságra, mert már nem hisznek az egészségügynek. Vissza kell szerezni a bizalmukat, a racionális medicina terepére kell visszahozni a fizetőképes keresletet. Kihasználatlanok a magyar gyógyvizek, pedig Európa-szerte megvan a fizetőképes kereslet irántuk.
A miniszterjelölt fontosnak tartja az ágazat átalakítását, de mint mondta, az egészségpolitikai célokat a finanszírozás eszközével lehet preferálni vagy diszpreferálni. Ez vélhetően a jövőben egyszerűbb lesz, hiszen az Országgyűlés döntése szerint a Pénzügyminisztériumtól az egészségügyi tárcához kerül az egészségbiztosítási alap s az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felügyelete. Mikola célja, hogy békét teremtsen az egészségügyben. Akkor lehet jó az ágazat érdekérvényesítő képessége, ha az egészségügyben dolgozók és a különféle szervezeteik együtt lépnek fel az érdekében.
A meghatározó minisztériumi posztokon változást helyezett kilátásba, mint mondta, profi munkatársakkal kíván dolgozni, ez egybeesik a kormány szándékával.
A távozó egészségügyi miniszter eredménynek tartja, hogy két és fél évi minisztersége alatt teljessé vált a védőoltási rendszer, s megkezdték a sürgősségi betegellátás rendszerének kiépítését -- mondta a parlament egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. Büszke arra is, hogy tavaly óta bevezették a rezidensképzést, aminek eredményeként az orvosegyetemekről kikerülők állami pénzből gyakornokoskodhatnak. Gógl Árpád bejelentette, hogy a jövő héten kormány elé kerülhet a gyógyszergyártókkal és a -forgalmazókkal megkötött hároméves megállapodás. E szerint a cégek a becsült infláció 70 százalékával emelik az áraikat. Elmondta azt is, hogy létrejön a Nemzeti Egészség Intézmény Kht., amely a különféle egészségfejlesztő intézményeket tömöríti, s hozzá tartozik majd az egészségügyi dolgozók oktatási centrumaként működő Club Aliga. Orbán Viktor bejelentése szerint Gógl a továbbiakban ezt az intézményt igazgatja majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.