BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Segítség induló vállalkozásoknak

Most induló, vagy növekedésének korai szakaszában lévő vállalkozások kezdeti tőkeszükségletét kívánja biztosítani a közelmúltban alakult Fast Ventures Kft. A társaság eddig 640 millió forintot fektetett be Magyarországon.

A vállalkozások fejlődéséhez gyakran hiányzik a tőke, valamint a nemzetközi tapasztalatokra épülő vezetési ismeret és az infrastruktúra. Azok a kezdeményezések érhetnek el sikert, amelyek kombinálni tudják az innovatív ötleteket és az életképes üzleti modellt a korszerű vezetési elvekkel, valamint a tőkéhez való hozzáféréssel -- hangsúlyozta a tegnapi sajtótájékoztatón Fodor Péter, a Fast Ventures Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke.
A legnagyobb hozzáadott érték és a legjobb megtérülés az újonnan induló, vagy a növekedés korai fázisában lévő vállalatokba történő befektetések révén érhető el -- véli Fodor Péter. Ugyanakkor ezek a vállalkozások gyakran jelentős működési segítséget igényelnek.
A Fast Ventures eddig 640 millió forintot fektetett be Magyarországon, és még az év végéig további 800 millió forint tőke összegyűjtését, befektetését tűzték ki célul -- tette hozzá az ügyvezető.
A következő két-három évben összesen 25-30 millió euró tőkét vonnak be, amiből 25-30 vállalkozást kívánnak finanszírozni és támogatni. A társaság elsősorban az internet, a kommunikáció, a média és a biotechnológia területét célozza meg beruházásaival.
Fodor Péter elmondta: a célpiac Magyarország, de az itt kialakított és "bejáratott" üzleti modellt más közép-európai országokban is el akarják terjeszteni.
A társaság már megkezdte a tárgyalásokat a potenciális befektetőkkel, akik be szeretnének kapcsolódni a hazai vállalkozások növekedésébe, felajánlva technikai, pénzügyi és kereskedelmi ismereteiket és kapcsolataikat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.