BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerzői jogdíj fénymásolásért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A berendezés másolási sebességétől függően, a nyolcvanezer forintot nem fogja meghaladni az importőröket terhelő reprográfiai díj. A tarifatáblázat január-februárban léphet életbe.

Ötezertől legfeljebb nyolcvanezer forintig terjed -- a berendezés teljesítményétől függően -- a fénymásolók gyártóit, illetve az importőröket terhelő szerzői jogdíj a Magyar Reprográfiai Szövetség által kidolgozott táblázat szerint -- értesült a Világgazdaság. Vaskovics Péter, a szövetség igazgatója elmondta: a nyilvánosság számára fizetségért működtetett fénymásolók üzemeltetőire kiszabott díjak megállapításánál figyelemmel voltak kulturális-oktatási szempontokra és a sokszorosítás helyére, gyakoriságára egyaránt. Így a kifejezetten ilyen céllal működtetett üzletekben, az úgynevezett copy shopokban, más díjszabás érvényesül majd, mint mondjuk egy kisközség postahivatalában.
Budapesten például egy középteljesítményű gép után havonta nyolcezer forint lesz a fénymásolási tarifa. Egy egyetemi könyvtárra, ahol az esetek 70-80 százalékában védett műveket sokszorosítanak, havi négyezer forintot is kiróhatnak géptípustól függően. Egy kistelepülés közigazgatási hivatalának másológépe ugyanakkor havi ezer forint reprográfiai díjnál többel nemigen terheli majd működtetőjét.
A reprográfiai díj bevezetését a fénymásoló gépek tömeges elterjedése indokolta. A jogdíj nélküli sokszorosítás következtében ugyanis tetemes kár éri a szerzőket. A több mint egy éve hatályos szerzői jogi törvény értelmében a díj fizetésére a készülék gyártója, illetve importőre, továbbá az kötelezett, aki a berendezést ellenérték fejében üzemelteti.
A tarifatáblázat még nem végleges, hangsúlyozta Vaskovics Péter. Ez idő tájt fontolgatják például -- az importőrökkel folytatott megbeszélések alapján -- az ötezer forintnál kisebb díjazás lehetőségét kis teljesítményű gépek esetén.
Bizonyosnak látszik, hogy január-február előtt nem lép életbe a díjrendszer.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.