Bush alighanem szűkíteni fogja azon érdekek körét, melyek védelmében az Egyesült Államok külföldön katonailag fellép -- nyilatkozta lapunknak Lou DiNatale, a John McCormack Intézet igazgatója. A kutató úgy véli, Colin Powell külügyminiszter lesz az igazi hangadó. Ann Stone, a Stone Group tanácsadó cég elnöke szerint még korántsem dőlt el, Powell, vagy a védelmi tárca vezetője, Donald Rumsfeld lesz-e a meghatározó figura. Az biztos, hogy Bush elődjénél jobban megfontolja majd, egy adott beavatkozáshoz milyen amerikai vagy szövetséges érdekek fűződnek, mondta a republikánusok köreiben mozgó szakértő.
A kereskedelempolitikában Bush nyitott piacok melletti elkötelezettsége biztosan nem csillapítja az Európával folytatott vitákat. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a kereskedelmi megbízott posztjára azt a Robert Zoellicket nevezték ki, akit az EU külkereskedelemért felelős biztosa, Pascal Lamy személyes jó barátjának tartanak. A demokraták szeretnék a kereskedelempolitikát az amerikai környezeti és munkahelyi szabványok feltörekvő országokkal való elfogadtatására felhasználni. Bár Bush ezt ellenzi, a szakszervezetekkel megerősített mozgalom "elkeseredett harcot" ígér. Márpedig, amíg nincs megegyezés a tengerentúlon, Európával sem juthatnak kompromisszumra, ami azt jelenti, kevés az esélye egy sikeres WTO-fordulónak.
A globalizációra adott válaszként értelmezik Bush azon lépését, hogy gazdasági szakértőkkel bővíti ki a Nemzetbiztonsági Tanácsot. Az új gárda pedig a nemzetbiztonsági és a gazdasági főtanácsadónak egyaránt elküldi jelentését. A lépés célja, hogy az amerikai külpolitika alakításakor súlyuknak megfelelő figyelmet kapjanak a gazdasági kérdések.
Az Egyesült Államokban a tervezett adócsökkentések kerülhetnek a politikai viták középpontjába -- akár még a kormányon belül is. "Vannak bizonyos jelei, hogy Paul O''Neill kijelölt pénzügyminiszter és a republikánusok mérsékelt szárnya visszafogottabb adócsökkentést szeretne" -- mondta DiNatale. "Ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, néha többet kell kérnie, mint amit vár" -- fogalmazott Stone. "Bush prioritásként jelölte meg az adócsökkentést, és O''Neill pénzügyminiszter sem képviselhet ellentétes álláspontot, ugyanakkor, ha ilyen döntés születik, segíthet az adócsomag átszabásában." Bush csütörtökön megerősítette: gyorsan munkához lát az adóterhek mérséklése érdekében. DiNatale szerint alig 18 hónapja van, hiszen 2002-ben a kongresszus nagy részét újraválasztják, így addig eredményeket kell produkálnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.