BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igazi privatizációt terveznek

Az új szerb kormány fel kíván hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a magánosítandó vállalatok részvényeinek legnagyobb részét annak dolgozói és nyugdíjasai kapják. Az új privatizációs elképzelések szerint a vállalatokat sikeres stratégiai partnereknak adnák el.

Szerbia új privatizációs minisztere, Alekszandar Vlahovics áprilisra ígérte a törvény megszületését -- tudósít a Reuters. Vlahovics nyilatkozata szerint nem fogják teljes egészében elvetni a mostanáig érvényben lévő, 1997-es törvény koncepcióját, hanem a mintegy 7000, eladásra szánt cég értékesítésében több különböző modell alkalmazását kívánják lehetővé tenni. A miniszter minderről azután beszélt, hogy egy szeminárium keretében megismerkedett Lengyel-, Magyar-, Észtország és Szlovénia privatizációs tapasztalataival, amelyeket fel szándékoznak használni az új törvény megszövegezésekor.
A jelenlegi rendelkezések alapján a magánosítás során a vállalati tőke 60 százaléka kerül a cég dolgozóihoz és nyugdíjasaihoz, és csak a fennmaradó részt vehetik meg befektetők készpénz ellenében. Vlahovics szerint a privatizációnak ez a formája nem kedvez a vállalatok növekedésének és fejlődésének, mert tisztázatlan marad, hogy ki a többségi tulajdonos, és ki irányítja a vállalatot. A dolgozók jobban járnak, ha vállalatuk sikeres és jól megfizeti őket, mint ha értéktelen részvények tulajdonosaivá teszik őket.
Az értékesítésre váró 7000 vállalat közül eddig 631 esetében indult meg a magánosítási folyamat. Ezek könyv szerinti értéke összesen mintegy 1 milliárd dollár. A már levezényelt privatizációs ügyleteket csak akkor vizsgálják felül, ha kirívó törvénysértés állapítható meg.
Vlahovics elsősorban a kis- és középvállalkozások fejlődését tartja létfontosságúnak a háborúk és gazdasági szankciók megtépázta szerb gazdaság számára. Ezek a vállalkozások felszívhatják a fölös munkaerőt, és fejlődésükkel javulhat az ország gazdasági szerkezete. A privatizációval számukra kell megfelelő körülményeket teremteni.
Bár nem tűztek ki határidőt a privatizáció lezárására, a miniszter tervei szerint négy év múlva már nem lesznek társadalmi tulajdonban vállalatok. A legnagyobb állami cégek értékesítése azonban még akkor is folyamatban lehet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.