Kecskemét a mágnes
A statisztikai elemzések szerint a térségben Kecskeméten a legmagasabb az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma. Ez minden ágazatra érvényes megállapítás. 2000-ben (az első háromnegyed év adatai alapján) Bács-Kiskunban nőtt az ipari termelés -- Csongrádban eközben lényegében az előző évi szinten maradt, Békésben pedig csökkent.
Az ország hét tervezési-statisztikai régiója közül nem Dél-Alföld gazdasági teljesítménye a legjobb -- ez a térség sem a legfejlettebb (a fővárost is magában foglaló) Közép-Magyarországgal, sem a győri iparterülettel büszkélkedő Nyugat-Dunántúllal nem mérhető össze. A friss adatok azonban azt mutatják, hogy a külföldi tőke -- ha lassan is -- megindult a Duna vonalától keletre eső térségek felé is, és vannak olyan települések (mint például Kecskemét), amelyeket infrastrukturális és gazdaságföldrajzi okok miatt, előnyben részesít.
A Dél-Alföld nagyvárosai közül egyedül Kecskemétre jellemző a növekedés, és ez a tendencia 2000-ben is folytatódott -- mutatott rá a Világgazdaságnak nyilatkozó Bercsényi Zoltán, a KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője. Régiós kitekintésben ez különlegességnek számít, hiszen ugyanekkor Békéscsabán és Szegeden csökkent a népesség. Még jobban látszik a "kecskeméti mágnes" vonzása, ha a várost körbevevő belső gyűrű adatait is nézzük. Ballószögtől Helvécián át Városföldön és Nyárlőrincen is növekedett a népesség, ráadásul még dinamikusabb ütemben, mint a megyeszékhelyen. Ennek nemcsak az az oka, hogy jól fejlődik az ipar, tehát vannak munkahelyek, hanem az is, hogy a városban megdrágultak az ingatlanok (akik ide akarnak jönni, csak a külső területeken képesek megfizetni az árakat). Emellett megkezdődött egy életmódváltás is: a sivár lakótelepet egyre többen váltják föl a természethez közelibb, emberléptékű házzal.
Végleges adatok 1999-re vonatkozóan állnak rendelkezésre, ezek azt mutatják, hogy a tíz Bács-Kiskun megyei kistérség közül egyedül a kecskeméti gyarapodott -- tíz év alatt 1,6 százalékkal. Az okok között első helyen kell említeni a város gazdaságföldrajzi helyzetét: Budapest közelsége, az M5-ös autópálya, a négy vasútvonal unikális lehetőségeket biztosít számára.


