Kevesebb jut termálprogramra
A PHARE 2000-es brüsszeli előcsatlakozási programban 2000--2002 között Magyarországról három elmaradott régió vehet részt. A Dél-Alföld, Észak-Magyarország és az Észak-Alföld évente megközelítőleg nyolc-nyolc millió euró összegű támogatásra pályázhat. A kötelező hazai költségvetési társfinanszírozással együtt évente és régiónként tíz-tíz millió euró nagyságrendű fejlesztésre van lehetőség. Mindhárom térség 2000-es évi programjait elfogadták, a pályázatok kiírására az év első felében kerül sor.
A dél-alföldi régió tanácsa tavaly októberben hozott döntést a 2001-es keret felhasználásáról. A programtervezet sarkalatos pontja a dél-alföldi termálturizmus fejlesztése volt. A tanács egy négymillió euró összegű projektet készített el a térségre. Az úgynevezett termálgyűrű projekt keretében 22, minősített gyógyvízzel ellátott település fürdőfejlesztése valósulna meg. A módosításra visszaküldött projekt eredeti bekerülési költsége 450 millió forint körüli összeg (4 millió euró) volt, amit 250-300 millióra (2-2,5 millió euró) kell csökkenteni. A termálgyűrű program csonkítása több szakértő szerint nem lesz könnyű, hiszen az ezzel kecsegtetett 22 település közül emiatt többen kimaradnak a fejlesztésből. A PHARE 2001-es keretből igénybe vehető további négymillió eurót kis projektekre lehet felhasználni, kis- és középvállalkozások együttműködését segítő programokra, amelyek lehetnek beruházási és egyéb projektek, például képzés is.


