A fővárost koalícióban irányító MSZP- és SZDSZ-frakció ma kezdte volna az egyeztetést az idei költségvetésről, de a megbeszélést a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Atkári János kérésére néhány nappal elhasztják. Mint ismeretes, Budapest a vártnál jóval nehezebb helyzetbe került azzal, hogy az Országgyűlés tavaly december 13-án elfogadott több módosító indítványt, amelyek összességében 20 milliárd forintot vonnak el a fővárostól, s a pénz nagyobb részét a kerületekhez csoportosítják át. Ebben a helyzetben felmerül a város működtetéséhez szükséges források újabb visszafogása. Az gyakorlatilag biztos, hogy több, a főváros hétéves fejlesztési tervében szereplő beruházást az idén semmiképpen nem tud elkezdeni az önkormányzat. Demszky Gábor főpolgármester a parlamenti döntés után az új fővárosi levéltár építését és a budai alsó rakpart 2x2 sávossá bővítését említette elmaradó fejlesztésként. A főpolgármester szerint a 4-es metró építésének megkezdése mellett viszont mindenképpen kitartanak.
Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője szerint először a legfontosabb stratégiai kérdésekben kell megegyezni: lehet-e még -- és milyen megoldással -- a város, illetve intézményei működési költségeit csökkenteni. Ezután állapodhat meg a két frakció arról, hogy melyik beruházást halasszák el. A képviselőcsoport vezetője lapunknak elmondta: a részletekről várhatóan január végén kezdődhetnek meg az egyeztetések, amikor az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit pontosan átlátják.
Az MSZP-frakció nem szeretné tovább csökkenteni a fővárosi szolgáltatások jelenlegi színvonalát -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Gy. Németh Erzsébet, a szocialista képviselőcsoport vezetője. A frakció hivatalosan még nem foglalt állást, de úgy látják, hogy az intézmények rovására nem lehet tovább csökkenteni a forrásokat. A fővárosi MSZP két területet tart kiemelendőnek. Az egyik a közlekedés -- azaz a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság támogatása, illetve a fővárosi úthálózat további romlásának megállítása --, a másik az egészségügy. A frakcióvezető kifejtette: várható, hogy a fővárosnak több beruházást le kell mondania, illetve el kell halasztania, de ezt a döntést csak a lehetőségek áttekintése után hozhatják meg.