BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lefordult az OTP, újra botladozik a forint

Csökkenéssel kezdte a hét utolsó tőzsdenapját a BUX. A blue chipek közül az OTP indított a leggyengébben, de a Magyar Telekom árfolyama is csütörtöki zárószintje alatt startolt.

Markáns lefordulás előszelét érezni péntek reggel az európai börzéken. A tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben ugyanis a DAX 1,28 százalékkal, a londoni FTSE 100 1,92 százalékkal, a francia CAC 40 0,62 százalékkal, a páneurópai Euro Stoxx 50 pedig 0,92 százalékkal esett. 

OTP 240619_bet_002_VZ , BÉT, Budapesti Értéktőzsde
Lejtőre került az OTP tőzsdenyitás után / Fotó: Vémi Zoltán

Gyengüléssel zártak csütörtökön a legfontosabb amerikai indexek is, miután a washingtoni kongresszus tegnap sem tudta elfogadni  a kormányzati leállás megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, bár ott a visszaesés a 0,5–0,7 százalékos sávban maradt.

Piaci megfigyelők szerint növekvő aggodalom övezi az Egyesült Államok kisebb regionális bankjainak mérlegminőségét is, miután két intézmény is elismerte, hogy problémákat fedezett fel a hitelportfóliójában. Amellett a befektetőket továbbra is nyomasztja és óvatosságra készteti az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború.

Európában a befektetők a péntek délelőtt érkező legfrissebb euróövezeti inflációs jelentésre várnak. 

A BUX is mínuszban nyitott annak dacára, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz államfő Budapestre tervezett csúcstalálkozójának híre felértékelheti a magyar piacot a befektetők szemében. Az első számú hazai részvényindex 102 736 ponton, azaz 0,3 százalékkal csütörtöki záróértéke alatt nyitott.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A Mol és a Richter 2758, illetve 10 220 forinton stagnált.

Az OTP árfolyama 0,7 százalékkal, 30 430 forintra, míg a Magyar Telekomé 0,1 százalékkal, 1798 forintra süllyedt. 

OTP részvény
OTP részvény2026.01.16.
Utolsó ár: 38 480 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Az euró új erőre kapott a zöldhasúval szemben, a keresztárfolyam néhány perccel 9 óra előtt 1,1713 dolláron állt.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A forint hatalmasat ralizott csütörtök este a csúcstalálkozó hírére, még 390 alá is beköszönt az euró. Ebből ugyan erőteljesen visszavett azóta a devizapár, a 391,1 forint körüli eurókurzus azonban még mindig alacsonyabb az elmúlt napokban látott szinteknél.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.