BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggodalomnak nyoma sincs

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem hirdettek akciót a hét vezető ipari állam pénzügyi csúcstalálkozójának résztvetői a növekedés lassulásának ellensúlyozására. A külföldi porondon először megjelenő amerikai pénzügyminiszter ellentmondásos nyilatkozatot adott az erős dollár politikájáról, egyértelművé tette viszont, hogy kormánya nem minősíti a G--7 csoport országainak gazdaságpolitikáját és receptet sem ad a növekedés zavarainak kezelésére.

A növekedés lassulásának megállapításán túl nem hallattak aggódó hangot a hétvégi palermói G--7 csúcs résztvetői, ennek megfelelően gazdaságélénkítő tervet sem fogalmaztak meg. Nyilatkozatuk szerint a globális gazdaságban tovább hatnak azok a tényezők, amelyek kiváltották az utóbbi időben tapasztalt élénk növekedést. Az amerikai gazdaságról a pénzügyminiszterek és a jegybankelnökök megállapították, hogy a gyengülő konjunktúra ellenére is alapvetően egészséges, ezért a folyamatban lévő fiskális és monetáris ösztönzéssel növekedési pályán tartható. Európát illetően hangoztatták, hogy a GDP-növekedési üteme 10 év óta először haladja meg az amerikait, ami mellőzhetővé tesz korrekciós lépéseket. Japán esetében ugyan néven nevezték az egyértelmű konjunkturális regressziós hajlamot, a Tokió által immár 10 éve sikertelenül alkalmazott fiskális élénkítés folytatását azonban nem sürgették.
A tanácskozásról szóló jelentések egyik legfőbb témájává Paul O''Neill egyik, az amerikai valuta árfolyamával kapcsolatos nyilatkozata lépett elő. Az amerikai pénzügyminiszter egy lapinterjúban kijelentette, hogy nincs erős dollár politika, amit kommentátorok a Clinton-kormányzat által szóban is többször megerősített és hivatalossá tett valutapolitikai kurzus feladásának minősítettek. Az értelmezés szerint O''Neill -- eddigi vállalatvezetői preferenciáit követve -- az exportőrök számára kíván mozgásteret teremteni a romló értékesítési lehetőségek közepette és ezért hagyná gyengülni a dollárt. A találkozón az amerikai gazdasági diplomácia markánsan új megnyilvánulásait hozta. A korábbi pénzügyminiszterek (mind Lawrence Summers, mind Robert Rubin) nem fukarkodtak a többi állam gazdasági teljesítményének minősítésével és a gazdaságpolitikai receptek osztogatásával. O''Neill távolságtartó magatartását méltatva az ECB elnöke kijelentette, hogy nem nehezedett rá nyomás a jelenleg 4,75 százalékon álló irányadó kamat leszállítására. A legnagyobb elégtétel azonban a japán pénzügyminiszternek jutott. Kiicsi Mijazava megérhette, hogy az évtizednyi hasztalan fiskális ösztönzés -- és az ijesztően magas, 128 százalékos szintre felvitt államadósság/GPD mutató -- láttán senki sem kért egy másik, keresletélénkítő kiadási csomagtervet. Ehelyett egy új, a pénzmennyiség erőltetett növelését célzó monetáris politikai eszköz ("quantitative easing") alkalmazását javasolták az immár ténylegesen is csökkenő árak, illetve a deflációs hatás ellensúlyozására. A sugalmazott eljárás szerint az infláció, illetve a pénzellátás lépne elő legfontosabb gazdasági paraméterré, miközben minden eszközzel törekedni kellene a likviditás növelésére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.