A bizalom és a taglétszám növekedésében bíznak
Eredményesen zajlottak le -- a jogszabályban előírtaknak megfelelően -- a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara osztályainak (köztük az új szakmai osztályainak) önkéntes választásai -- állapította meg lapunknak nyilatkozva Koji László, a szervezet elnöke.
Az elmúlt hetekben az ipari, a kereskedelmi és a kézműipari tagozaton belül összesen 15 osztályban választottak elnököt, azokon belül pedig -- legalább harminc tag kezdeményezésére -- szakmai szekciók létesültek, ahol szintén vezetőséget választottak. Ezzel -- a területi vezetők kivételével -- létrejött a BKIK társadalmi tisztségviselői struktúrája és vezetősége. A szakmai munka az osztályokon belül és a testületi egységekben folyik. A BKIK-nak jelenleg mintegy 10 ezer tagja van. Arra számítanak, hogy a kialakult társadalmi struktúra és az új szolgáltatások rendje, az alapszabályban elfogadott alacsony tagdíj hozzájárul a kamara iránti bizalom és a taglétszám növekedéséhez.
A kamarai szolgáltatások jegyzékét, az erre az évre vonatkozó alaptagdíjszámlákat a BKIK még március elején megküldte tagjainak -- közölte Hornek Ildikó, a kamara kommunikációs igazgatója. A tagdíjbefizetések folyamatosak. Az alaptagdíjat március végéig kell befizetni, és ekkor lehet majd pontosan meghatározni, hogy valójában mennyire vonzó a fővárosi vállalkozóknak a kamarai tagság. A szolgáltatások jegyzékében egyebek között szerepel, hogy hétfő és szerda délutánonként a BKIK tagjainak ingyenes jogi, adóügyi, könyvviteli, árképzési, társadalombiztosítási, nyugdíjazás-előkészítési, külkereskedelmi, vámtarifa-, minőségügyi tanácsadást lehet igénybe venni. Ezenkívül a kamara pályázati és forrásfigyelő rendszert, tanácsadási szolgáltatást működtet, amely ugyancsak térítésmentes a tagoknak. A kamara mestervizsgáztatási, szakképzési és európai uniós ügyekben is nyújt tanácsadó szolgáltatást tagjainak.


