BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán kiadáscsökkentés

A tavalyinál 2,7 százalékkal kisebb kiadási előirányzatot tartalmazó költségvetést fogadott el hétfőn a japán parlament. Az utóbbi évek során hatalmasra duzzasztott államadósság miatt a kormány közölte, hogy az április elején kezdődő új pénzügyi évre nem tervez keresletélénkítő pótköltségvetést, ezt a kijelentést azonban a pénzügyminiszter óvatosságból megtoldotta az "egyelőre" kitétellel.

Az elfogadott, 82 billió jenes (mintegy 671 milliárd dolláros) költségvetésben hat év óta először szerepel kiadáscsökkentés. Az egyensúlyi törekvések teljesítését ez alkalommal megkönnyíti, hogy az adóbevételek várhatóan 4,2 százalékkal növekednek. A kormány emellett sikerrel végrehajtott egy a betétbiztosítási alapok feltöltésével kapcsolatos programot, így egy további jelentős kiadási tételtől is mentesült. Gondot jelenthet viszont, hogy a pénzügyminisztérium tervezői 1,7 százalékos GDP-növekedést vettek alapul, ami elemzők sorának véleménye szerint is túlzottan optimista feltételezésnek bizonyulhat.
Az aggasztó jelek sorában említik piackutatók, hogy februárban immár az egymás utáni 27. hónapban estek a nagyáruházak eladásai, mégpedig 6,2 százalékkal a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva. A gyér lakossági fogyasztás mellett új problémaként jelentkezik, hogy a konjunktúrát tavaly úgy-ahogy életben tartó állótőke-beruházások is megtorpanni látszanak, ráadásul érezhetően romlanak az export kilátásai, miután a főbb külföldi felvevőpiacokon mindenütt lanyhul a kereslet. Közvetlenül is táplálhatja a pesszimizmust a csődök növekvő száma és a bankok szanálásának továbbra is megoldatlan problémája.
Egy nagyobb horderejű gazdasági-politikai talpra állítási program elkezdése végett az üzleti világ és a közvélemény is sürgeti Mori Josiro miniszterelnök távozását. A Reuters által idézett elemzők szerint a költségvetés elfogadása után a kormányfőnek végképp nincs semmi oka, hogy ragaszkodjék beosztásához. Lemondásával megnyílna az út ahhoz, hogy összeüljön a kormány és a koalíció politikusaiból álló munkacsoport, amelynek meg kellene vitatnia néhány fontos reformlépést, többek között a kétes banki kinnlevőségek kormány általi átvételét. Végre kellene hajtani emellett néhány fontos projektet, például az egész gazdaság dinamizálását célzó informatikai és kommunikációs fejlesztést, a nyugellátás égetően sürgős reformját, egy városi rehabilitációs és egy környezetvédelmi programot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.