A fenti két kérdésre nem ad választ az EUmagazin cikke a Európai Unió tervezett nyugdíjreformjáról. Rámutat, hogy a közületi háztartásokat mentesíteni kell a túlzott nyugdíjfizetési kötelezettségektől, ha a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb gazdasági térsége akar lenni. A háztartások nyugdíjfizetési kötelezettségének figyelembevételével az egyes tagállamoknak a GDP 200 százalékának megfelelő adósságállományt kellene kimutatniuk, mondta Frits Bolkenstein, az EU belső piacaiért felelős brüsszeli bizottsági tag az Európa Barátai nevű tanulmányi csoport által rendezett konferencián. Különösen a már nagyon eladósodott államok, például Görög- és Olaszország adata látszik ijesztőnek, ha a nyugdíj-kötelezettséget is hozzászámítjuk a teherhez.
Épp a nagy EU-tagállamok, Olasz-, Francia- és Németország szociális rendszere alapul majdnem teljesen a felosztó-kirovó rendszeren, ami egyre nehezebben finanszírozható, és a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a Világbank nyugdíjrendszereket ismertető tanulmányáról szóló cikke szerint piramisjátékhoz hasonlít, ha figyelembe vesszük a keresők és a nyugdíjasok számának romló irányzatot mutató arányát.
Az EUmagazin cikke szerint az államok nyugdíj-kötelezettsége nemcsak a versenyképességüket rontja, hanem a társadalom számára is teher. (A szerző, Rainer Hellmann Brüsszelből szemérmesen nem írja, ha egyáltalán tudja, hogy azok az öregek jelentik a terhet, akik a brüsszeli diplomatákat és újságírókat kitaníttatták.) Az euró jövője a nyugdíjterhek időbombájának hatástalanításától függ.
Hellmann viszont helyesen mutat rá, hogy a horrorisztikus jövőkép nem következik be szükségképpen. A bevándorlás, a nyugdíjkorhatár, a munkával töltött életszakasz, a foglalkoztatottak részaránya a lakosság egészében változhat. A termelékenység növekedését azonban nem említi. Sajnos az utóbbi 20-30 év demográfiai előrejelzései nem váltak be: a várható élettartamot le-, a születési arányt túlbecsülték.
A cikk ezután elmondja, az Európai Tanács felszólította a minisztereket, hogy a következő öt évben gondoskodjanak olyan költségvetési többlet megteremtéséről, ami lehetővé teszi az adósságállomány csökkentését. Több tagállam -- elsősorban a kisebbek -- hozzáfogott a nyugdíjrendszer reformjához. Felismerték, hogy az állami kötelező nyugdíjbiztosítás nem elegendő. A brüsszeli bizottság novemberben elfogadott irányelve az üzemi és szakmai nyugdíjalapok létesítését ajánlja, továbbá rámutat, meg kell teremteni az ilyen alapokba fizetett hozzájárulásokból összegyűlt tőke átvihetőségét más alapba, más országba.
Különösen a multinacionális vállalatoknál jelenti az erőforrásokkal való pazarlást, ha minden országban külön nyugdíjalapot kell működtetniük alkalmazottaik számára. A bizottság évi 40 millió euróra becsüli az ebből keletkező kárt. Az irányelvek hangsúlyozzák az alapokba fizetett járulékok biztonságát is. Az alapkezelők viszont arra mutatnak rá, hogy ennek a biztonságnak ára is van.
A Világbank és a laxenburgi Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelméleti Intézet (IIASA) konferenciáján a hagyományos családon alapuló nyugdíjrendszerek szükségességére hívta fel a figyelmet. Sajnos a cikk nem számolt be arról, mennyire vették figyelembe az ipari társadalom fejlődése és a nagycsaládi összetartás nemcsak negatív szerepű lazulása közötti fordított arányosságot. Mint Fukuyama kimutatta, a családi kapcsolatokra épülő, szűkebb körű bizalom fékezi a gazdaságok fejlődését. Ezenkívül épp a gyorsan növekvő periódusokban csökken a születési ráta, lásd Dél-Európa katolikus országait ma és a kevésbé szapora protestáns családokat a kapitalizmus korábbi szakaszában, mert a gyermeknevelés "opportunity cost"-ja a gazdagság gyarapodásával nő.