Immár bizonyos, hogy e hét végén Bush elnök a washingtoni kongresszus különleges felhatalmazása nélkül tárgyalhat csak a Kuba kivételével mind a 34 amerikai állam részvételével zajló, az amerikai kontinens egészét magában foglaló szabadkereskedelmi övezet létrehozását célzó megbeszéléseken a kanadai Québecben.
Utoljára George Bush, a jelenlegi elnök édesapja kapta meg a kongresszustól a külkereskedelmi szerződések megkötésére vonatkozó speciális felhatalmazást, melynek értelmében a megállapodás ratifikálására továbbra is jogosult törvényhozás nem módosíthat már az elnöki adminisztráció által beterjesztett javaslaton, kizárólag annak elfogadásáról vagy elutasításáról hozhat döntést.
Clinton ez irányú törekvése annak idején nem kapta meg a szükséges támogatást, míg az ifjabbik Bush egyelőre nem is terjesztette a kongresszus elé az USA-ban "fast-track" néven emlegetett jogkörre vonatkozó kérelmét. A Reuters által idézett elemzők szerint az elnöknek erősítenie kellene kereskedelmi szakértőkből álló csapatát, hogy sikerrel kezdhessen a szenátorok meggyőzésébe.
A felhatalmazás hiányában bonyodalmas helyzet elé néz az FTAA tető alá hozását gőzerővel szorgalmazó Bush, hiszen a tételes kereskedelmi kedvezményekről szóló tárgyalásokon partnerei minden bizonnyal fenntartásokkal kezelik majd az elnök által tett ajánlatokat, jogosan tartva a megállapodás szövegét majdan ízekre szedő kongresszusi ratifikációtól.
A "fast-track" nélkül kérdésessé válhat a tárgyalások befejezésére Bush által kitűzött 2005-ös végső határidő. Pedig az elnök szemmel láthatólag komolyan gondolja a választási kampány során hirdetett programját, mely szerint a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez az Amerika-közi kapcsolatok fejlesztésére. A hét végi québeci találkozó Bush második külföldi útja lesz beiktatása óta, azt megelőzően kizárólag Mexikóban tett látogatást az amerikai elnök -- emlékeztet a Reuters.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.