A Főpolgármesteri Hivatal munkatársainak közreműködésével tavaly 1144 esetben vizsgálták Budapesten a taxiszolgáltatást, s az ellenőrzött esetek 36 százalékában találtak kisebb-nagyobb hiányosságokat -- derül ki a most elkészült fővárosi összegzésből. Az esetek döntő többségében próbautazást végeztek, csaknem 200 alkalommal pedig a drosztokon várakozó kocsikat ellenőrizték. A Budapesti Közlekedési Felügyelet tavaly december 31-ig összesen mintegy 5800 taxiengedélyt adott ki, ami azt jelenti, hogy a fuvarozók csaknem egyötöde beleesett a revízióba.
A fővárosi önkormányzat 1999. július 1-jétől kapott a taxiszolgáltatás ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat. Mivel a fővárosnak nincs joga a szankcionálásra, az önkormányzat az adóhivatallal, a fogyasztóvédelmi felügyelőséggel, illetve más társszervekkel együtt lefolytatott ellenőrzéseket tartja a legcélszerűbbnek.
Továbbra is az a tapasztalat, hogy a legtöbb hiányosság a nyugtaadással kapcsolatban merült fel. A taxisoknak kötelessége lenne -- az utas kérésére kiállított számlától függetlenül -- a fuvar befejezésekor minden esetben taxaméter által nyomtatott nyugtát adni. Jellemző probléma az éjszakai tarifa nappali alkalmazása, s előfordult olyan eset is, amikor a gépkocsivezető a számlán hamis rendszámot, nevet vagy adószámot tüntetett fel. Ugyancsak nem változott az a tendencia, hogy a taxisok egy része a külföldi és a vidéki utasokat könnyen félrevezethető ügyfélnek tekinti.
A próbautazások során az ellenőrök összesen 415 esetben találtak szabálytalanságot. A kisebb problémákért 280 alkalommal figyelmeztetést kaptak az érintett taxisok, míg 58 gépkocsivezetőnek a jegyzőkönyvekben rögzített határidőre igazolnia kellett a hiányosságok kiküszöbölését. A súlyosabb esetekben -- 77 taxissal szemben -- hatósági eljárás indult. A nyugtaadás elmulasztásáért, a hatósági ár túllépéséért, illetve hamis számlaadásért összesen 7,6 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki a fővárosban.