BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fővárosi fejlesztési tervek

A fővárosi fejlesztési tervek megvalósításában az üzleti közösség részvételét kérte Demszky Gábor a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (CCH) tegnapi üzleti ebédjén.
Budapest főpolgármestere szerint a főváros évente 60-80 milliárd forintot költ el közbeszerzés keretében. A brit üzletemberek részére tartott előadásában részletesen ismertette a főváros fejlesztési terveit, a 2-es metró felújításától kezdve a 4-es metró megépítéséig (amelynek tervét nem adták fel), valamint privatizálási elképzeléseit. Utóbbival kapcsolatban jelezte, hogy a jövőben magánkézbe kívánják adni a távfűtési vállalatot, valamint a szemétbegyűjtést. Az eddigi és a jövőbeli privatizálásból befolyó összeget az infrastruktúra fejlesztésére fordítják.
A kormány azon ajánlatával kapcsolatban, hogy 250 milliárd forintot invesztálna a fővárosban, Demszky kijelentette, kész tárgyalni arról, hogy mi ennek a pontos jelentése. Számos olyan projekt van ugyanis, amelyek megvalósításában együtt lehetne működni, azokat közösen finanszírozni.
Brit üzletember kérdésére válaszolva Demszky közölte, hogy Budapest lakossága egyre csökken, s becslése szerint rövid idő múlva a fővárosiak száma 1 860 000 főre apad. Arra törekszik, hogy a magasabb életnívójú családok a főváros központjában maradjanak, mert ha csak az alacsony jövedelműek élnek Budapest VII., VIII., XIII. kerületében, ezzel rendkívüli mértékben csökken a főváros adóalapja, s szociális problémákkal kell szembenézni.

VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.