BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűkmarkú a PHARE keleten

Kelet-Magyarországon tavaly év végéig 18,4 milliárd forintnyi PHARE-beruházás valósult meg. Ez alig tíz százalékát teszi ki az összes lekötött programnak. Ezek egy főre jutó értéke mindössze 16,8 euró. A legtöbb támogatást a környezetvédelmi programok kapták ebben a térségben.

Nem bánt elég bőkezűen a kelet-magyarországi országrésszel a múlt év végéig a PHARE. A 2000 elejéig a Magyarországon lekötött PHARE-programoknak mindössze 9,2 százalékát tette ki a Kelet-Magyarországon tavaly év végéig befejeződött beruházások támogatása. A múlt év elejéig 750,7 millió eurót kötött le Magyarország az európai uniós programok közül. Ezzel szemben a Dunától keletre fekvő kilenc megyében tavaly év végéig mindössze 69,2 millió eurónyi (napi árfolyamon 18,4 milliárd forint) támogatással megvalósuló beruházás zárult le -- derül ki a PHARE-miniszter hivatalának felméréséből. Hazai társfinanszírozással együtt ez az összeg 162,3 millió euróra (43,3 milliárd forintra) rúg.
Még szembetűnőbb a kelet-magyarországi térség alacsonyabb támogatottsága, ha az egy főre jutó adatokat hasonlítjuk össze. Magyarország a PHARE-program tíz éve alatt a legtöbb támogatást kapta a kelet-közép-európai térségben. A PHARE-miniszter hivatalának számítása szerint országos átlagban egy főre évente 68,4 euró jutott. A tavaly év végéig lezárult kelet-magyarországi beruházások egy főre számított értéke ezzel szemben mindössze 16,8 euró.
Valóban több PHARE-támogatásban részesült eddig a nyugat-magyarországi országrész -- ismerte el Iván Gábor, a brüsszeli magyar EU-misszió tanácsosa. A 2000. évi PHARE-programtól azonban helyreáll ez az aránytalanság. A teljes évi keret egyharmada jut ugyanis a három kelet-magyarországi régiónak (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld), ami évente 24 millió eurót (hatmilliárd forintot) jelent.
A keleti térségben a legnagyobb értékű beruházások 2000 végéig Hajdú-Bihar megyében valósultak meg, társfinanszírozással együtt összesen 47,7 millió euró értékben. A legkevesebbet Nógrád megye használhatott fel (ugyancsak társfinanszírozással), csak 0,8 millió eurót. A támogatottsági listán az utolsók között kullog Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves-megye is, ahol -- társfinanszírozással együtt is csak -- 6-6 millió eurónyi PHARE-beruházás valósult meg tavaly év végéig.
A legtöbb pénzt környezetvédelmi projektekbe fektették, csaknem 14 millió eurót. A második helyen 12 millió euróval az útrehabilitáció áll.
Bár a keleti országrészben alapvető megélhetési forrás a mezőgazdaság, mindössze 4,3 millió eurónyi beruházás valósult meg PHARE-támogatással ebben az ágazatban. A sorrend különösen érdekes abból a szempontból, hogy a befejeződött programok között a legtöbb 1990--1997-es. A PHARE-program első hét éve alatt pedig elsősorban azok a projektek kaptak támogatást, amelyek összhangban voltak a kormányprogrammal. A "legfiatalabb" beruházás a tavaly év végéig befejezettek közül az 1998-as PHARE-országprogram része. Ekkortól kezdve csak az uniós csatlakozás érdekében használható fel a támogatás.
A mezőgazdaság egyébként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapta a legnagyobb támogatást. Az 1993-as PHARE-program keretében összesen 1,1 millió eurót kapott a megye agrárberuházások és kapcsolódó intézkedések címen.
Útrehabilitációra és környezetvédelmi programokra Hajdú-Bihar megye kapta a legtöbb PHARE-pénzt. A megye útjainak rekonstrukciójára 2000 végéig 3,8 millió eurót fordítottak. A debreceni szennyvíztisztító-beruházásra, a biogázüzemre, valamint környezetvédelmi megfigyelőeszközök és járművek beszerzésére több mint kétmillió eurót költöttek.
A keleti országrész a területfejlesztési PHARE-programokból is részesült. Öt ilyet indítottak, amelynek értéke -- a PHARE CBC-programokkal együtt -- országosan 124 millió euró volt. Ezen támogatások azonban csak ritkán öltöttek testet konkrét beruházásokban. Elsősorban intézmények kialakítására, fejlesztésére, programok, tanulmányok készítésére fordították a pénzt. A területfejlesztési programok közül befejezett beruházást csak Bács-Kiskun és Csongrád megyében jelez a PHARE-miniszter hivatalában készült felmérés, összesen 138,8 ezer euró értékben. A támogatásból Lajosmizsén például éttermet építettek, és gépbeszerzést finanszíroztak, míg Csongrádban számítástechnikai és irodafelszerelési eszközöket vásároltak.
A PHARE CBC-programokból sem a keleti országrésznek juttatták a legtöbbet. A határon átnyúló együttműködést támogató programból négy év alatt összesen 42 millió euró támogatást kapott Magyarország. Ebből 14 millió eurót költöttek a magyar--román, két milliót pedig a magyar--szlovák együttműködésre. További 1,5 millió euróval támogatta az unió a szlovák--osztrák--magyar hármas határrégiót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.