BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyben a kért kvóták

Kevés esély látszik egyes magyar agrárkvótaigények teljesítésére a csatlakozási tárgyalásokon az Európai Bizottság számításai alapján. Brüsszel ugyanis viszonylag szerény termelésnövekedéssel számol Magyarországon több meghatározó mezőgazdasági ágazatban is.

A csatlakozási tárgyalások agrárfejezetének még csak ezután következő érdemi alkuinak szempontjából meghatározó üzenettel bírhat, hogy a fontosabb szektorokat tekintve a magyar célszámokhoz képest csak szerény mértékű növekedéssel számolnak Brüsszelben.
Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint a magyar tejtermelés például a tavalyi 2,07 millió tonnáról a jelenlegi EU-költségvetési időszak végéig (2007-ig) csupán 2,12 millióra emelkedik majd. Ez igen jelentősen elmarad a magyar tárgyalási pozíciópapírban kért évi 2,8 millió tonnás referenciamennyiségtől.
További visszaesésre számítanak Brüsszelben a magyar marha- és borjúhústermelés vonatkozásában is (a tavalyi 62 ezer tonnáról 57 ezerre), s csak az 1997-es időszak némi meghaladását vetítik előre a gabonaszektorban.

A magyarországi gabonatermés tavaly bizottsági adatok szerint 9,44 millió tonnát tett ki. Ez a brüsszeli előrejelzés szerint 2007-ig 14,28 millióra mehet fel, ami -- bár jelentős növekedésnek tűnik -- csupán az 1997-es 14,12 milliós produktum szintjének elérését jelenti.
A gabonánál amúgy a termőterület várható nagyságát becsülve úgy vélik Brüsszelben, hogy a termesztésre szánt terület nagysága 2007-ig sem éri el az 1997-ben regisztráltat (2,9 millió hektár), csupán a mostani (2,78 milliós) adatot némileg meghaladó 2,84 millió hektáros területnagyság a valószínű. Hasonlóképpen az olajos magvaknál sem számítanak arra, hogy a tavalyi 475 ezer hektáros termőterület idővel elérheti az 1997-es 543 ezet: 2007-re is csak 508 ezer hektár körüli területet valószínűsítenek.
Folyamatos növekedést prognosztizálnak a baromfi és a sertéshús esetében: az előbbinél a tavalyi 456 ezer tonnáról 2007 végéig 526 ezer tonnára nőhet a termelés (más kérdés, hogy ekkora növekedési hányadot legutóbb már négy év alatt is -- 1997--2000 között -- sikerült elérni). A sertéshúsnál a tavalyi 701 ezer tonnához képest 787 ezer tonnás kínálatot várnak.
Az említett statisztikák voltaképpen nem a várható bővülés szempontjából készültek, hanem azon bizottsági jelentés kiegészítő részeként, ami a tagországokban előre jelezhető tendenciákat igyekezett számba venni. Diplomáciai források szerint a tagjelölteknél kimutatott adatok azonban így is jelzésértékűek, mivel sokat elárulhatnak arról, hogy a csatlakozási tárgyalásokon mindmáig nyitott kérdésnek számító kvótaügyekben a bizottság milyen alapon igyekszik majd fogódzót ajánlani a közösségi állásponthoz.
Abban ugyanis változatlanul többnyire mindenki egyetérteni látszik Brüsszelben, hogy igazán mérvadó, objektív adatbázis a leendő kvótamennyiségek kitárgyalásához nincs. Így a jövőre esedékes végalkuk során a meggyőző érvelés és a politikai szándék lesz majd a döntő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.