Felsőházi igen a nyugdíjreformra
A német tartományokat képviselő, 69 tagú Bundesrat végül a vártnál kevesebb ellenszavazattal fogadta el a kormány tervezetét, köszönhetően a szociáldemokrata--zöld koalíció és az ellenzéki kereszténydemokraták közötti megállapodásnak. A gyermekeseknek tett engedmények mellett a szövetségi kormány magára vállalta a nyugdíjreform költségeiből a tartományokra eső kiadások egy részét is. Az alsóház már januárban jóváhagyta a reformot.
Elemzők, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már korábban üdvözölték a tervezetet. Az OECD is osztja azonban azokat a véleményeket, melyek szerint a jövőben további változtatások válhatnak szükségessé. Így például a most önkéntesnek szánt második pillért kötelezővé tehetnék, tekintettel a nyugdíjasok keresőkhöz viszonyított arányának 2030-ig várható megduplázódására -- írja a Reuters.
A Deutsche Bank becslése szerint tíz év alatt akár 300 milliárd euróra (266 milliárd dollár) is duzzadhat a magánszámlákon összegyűlő pénz. A megtakarítások jelentős hányadát, mintegy 75 milliárd dollárt, az európai részvénypiacon fektetik majd be, véli a brit F&C alapkezelő.
Szakértők szerint a rendszer bonyolultsága egyértelműen a hazai pálya előnyét élvező német biztosítótársaságoknak kedvez. Az angolszász vállalkozások számára -- melyek a törvény által előírt tőkegaranciától idegenkednek -- az jelenthetne betörési lehetőséget a piacra, ha a várakozásoknak megfelelően a német kormány a közeljövőben enyhítené az alapkezelői tevékenység kiszervezésére vonatkozó szigorú szabályokat. Így a külső szereplők jelentős jövedelemre tehetnének szert anélkül, hogy kiépítenék a milliónyi kis összegű befizetést összegyűjtő, igen költséges infrastruktúrát.


