BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesít a turizmus

A forint felértékelődése -- más exporttermékekhez hasonlóan -- kedvezőtlenül érinti az idegenforgalmi ágazatot. Mivel az idei szezonban már kevés lehetőség nyílik az áremelésre, az idegenforgalom szereplői nyereségük csökkenésére számítanak. Az erősebb forint és a nagy reálbér-kiáramlás miatt az idén növekedhet a magyarok kiutazási kedve. Ezt az első negyedév fizetési mérlegadatai is alátámasztják. 2000 első negyedéhez képest 21 százalékkal több, 767 millió euró bevétele származott az országnak.

Az idegenforgalom közgazdasági értelemben exportorientált gazdasági tevékenység, ezért az árfolyamsáv szélesítése és az ezzel járó felértékelődés kedvezőtlenül érinti az ágazat szereplőit. Elméletileg a valutáért értékesített idegenforgalmi szolgáltatásnak -- csakúgy, mint minden forintért megtermelt exportterméknek -- drágulnia kellene.
A szállodák és a beutaztató cégek kapacitásaik egy részét azonban már lekötötték a megrendelések, illetve a korábban meghirdetett listaártól való eltérés nehézségekbe ütközik. Éppen ezért a kiadások növekedését, illetve a bevételek csökkenését ebben a szezonban már csak részben lehet áremelésekkel kompenzálni -- amennyiben egyáltalán azt elfogadja a piac.
Éppen ezért a felértékelődés nyereségcsökkentő (veszteségnövelő) hatását csupán a kiutaztatásoknál megjelenő előnyökkel lehet kompenzálni. Ezen tevékenység esetében ugyanis a forint felértékelődése éppen ellenkezőleg, kedvezően hat. Az idegenforgalom egyenlegét nem annyira a bevételi, mint inkább a kiadási oldalon fenyegetheti kisebb veszély -- mondja Rácz Anikó, a CA-IB makroelemzője. A magánszemélyek nyaralásuk megtervezésekor érzékelik a forint felértékelődésének kedvező hatását. Bár ez a piac kevésbé rugalmas, a magas reálbér-növekedéssel együtt már jelentősen növelheti a kiutazási kedvet -- mondja Rácz.
A forint drágulása egyelőre nem olyan mértékű, amely az ágazat nyereségességét komolyan veszélyeztetné. A turizmus folyó fizetési mérlegben megjelenő bevételei eddig kedvezően alakultak.
Az előzetes adatok szerint a turizmusból január--márciusban 2000 első negyedévéhez képest 21 százalékkal több, 767 millió euró bevétele származott az országnak. A hazaiak élénkülő külföldi utazásaira utal, hogy az idegenforgalmi kiadások ennél is nagyobb ütemben, 28 százalékkal bővültek. Mivel a kiadások esetében alacsony a bázis, ezért az ütemkülönbség ellenére tovább javult az idegenforgalom amúgy is kedvező egyenlege. A 456 millió eurós pozitív szaldó 16,6 százalékkal kedvezőbb a tavalyi időarányosnál.
Az év első negyedében tovább folytatódott az idegenforgalmi ágazat prosperálása. Januártól márciusig Össszesen 816 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, ez mindkét mutató szempontjából 4 százalékos forgalomnövekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A bővülés kizárólag a külföldiek forgalmában mutatkozott meg, akik 11 százalékkal többször éjszakáztak hazánkban, mint tavaly ilyenkor.
Az idegenforgalom kedvező szerkezetére utal, hogy a növekedés a szállodákban történt. Elsősorban ez Európai Unióból érkeztek a vendégek (64 százalék), ezen belül is kiemelkedő a német turisták aránya (27 százalék). Ugyanezen időszak alatt a belföldi vendégforgalom stagnált.
Az ágazat konjunktúrájára utal az is, hogy a kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele az első negyedévben az inflációt meghaladóan, 12 százalékkal növekedett.
A turisztikai szakma képviselői közül többen úgy vélik, Magyarország versenyképességét rontja a forint erősödése, hiszen a számunkra fontos német vendégek körében nem lehet, vagy csak nagyon nehezen és mérsékelten áremelést érvényesíteni. Van azonban olyan cég is, ahol még nem tartanak a versenyképesség romlásától.
Mint Betegh Sándor, a Danubius Hotels Rt. vezérigazgatója mondta, számukra ez a lépés év végéig várhatóan mintegy 700-800 millió forint veszteséget jelent. Kiajánlott áraikon már nem tudnak módosítani, kapacitásuk mintegy 90 százalékát már lekötötték, szerződésben rögzítették az árat. A német piacon egyébként is nehéz bármiféle áremelést érvényesíteni, e vendégkör nagyon árérzékeny. Maximum a németországi néhány százalékos infláció mértékét fogadják el.
Ha a forint a jelenlegi szinten marad, akkor év végéig 140-150 millió forint veszteséget kell a Hunguest Hotels Rt.-nél elkönyvelni -- közölte Hülvely István vezérigazgató. A márkában kiajánlott áraikon 3-4 százalékot kellene emelni 2002-ben ahhoz, hogy e veszteségforrást megszüntessék. Erre -- mivel a Hunguest vendégköre is főként Németországból érkezik -- nincs lehetőség. Bár azt a törekvést, hogy erősödik a forint, el lehet fogadni, ám fontos lenne az árfolyam-stabilitás is, illetve az, hogy némiképp előre lehessen látni a folyamatokat. Ennek hiányában gond a cég számára, hogy nem látni: a felértékelődés meddig fog tartani, így nem lehet felkészülni.
A beutaztatók számára rosszul, a kiutaztatóknak viszont jól indul a szezon -- összegezte a helyzetet Hóka Péter, a Chemol Travel ügyvezető igazgatója. A beutaztatóknál keletkező háromszázalékos veszteség egy-egy kis- vagy középvállalkozás számára jelentős kiesést jelen. A Chemol Travelnél az árrés mintegy 30-35 százalékát viszi el a forint erősödése. Ha ez a tendencia tartós marad, akkor ezt a következő évi áraikban érvényesíteni kell, ami azonban még nem rontja a versenyképességet. Ám ha a forint erősödése meghaladja az öt százalékot, akkor már számítani lehet a forgalom csökkenésére.
A Malév Air Tours számára is jelentős veszteséget okoz a mostani helyzet, bár ha a forint erősödése megáll a jelenlegi szinten, akkor jelentős negatív hatással nem kell számolni -- véli Simon András ügyvezető igazgató. Az utazási iroda szerencsés helyzetben van, hiszen ki- és beutaztatással egyaránt foglalkozik, így a kedvező és a kedvezőtlen hatás megközelítően kiegyenlíti egymást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.