BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Letartóztatások várhatók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A romániai sajtó évek óta konkrét adatokat szolgáltat arra vonatkozóan, hogy Romániában törvénytelen úton cserélnek gazdát egyes vállalatok, az állami vagyon nem éppen az előírásoknak megfelelően válik magántulajdonná. Egyedül a szenátus vizsgálóbizottsága vette a fáradságot, hogy alaposan utánanézzen a dolgoknak.

Az ellenőrzéseket követően elkezdődött a volt állami vagyonalap (áva) egyes munkatársai ellen folytatott kivizsgálás, és megtörténtek az első letartóztatások. Egyelőre a volt ügyvezető igazgató, Alin Giurgiu és három más igazgató ellen folyik eljárás, közülük hárman vizsgálati fogságban vannak.
Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó botrány a bukaresti Cico üdítőket, gyümölcsleveket gyártó és forgalmazó vállalat körül bontakozott ki, melyet négymillió dollárért adtak el, holott csak bankbetéteinek az értéke meghaladta a 18 millió dollárt. A bankbetéteken kívül egy hatalmas bukaresti kereskedelmi csarnokot kaptak a tulajdonosok a területtel együtt, négy "jéggyárat", négy üdítőket előállító üzemet és 80 saját vagy bérelt üzlethelyiséget a fővárosban. Kézen-közön egy csaknem tízmillió dolláros osztalékcsomag is eltűnt az ÁVA "jóvoltából".
A szenátusi bizottság jelentése szerint az egyik legnagyobb bukaresti szálloda, a Bukarest szálló egy Interpol által köröztetett egyén, Ioan Rus tulajdonába került. Az áva volt elnöke, Radu Sirbu az utolsó pillanatban változtatta meg a privatizáció módját, kikiáltásos úton kelt el a szállodát működtető cég, holott korábban meghívásos úton akarták azt magánosítani. A részvények 66 százaléka így egy addig ismeretlen kft. tulajdonába került, melynek törzstőkéje kevesebb mint száz dollár. Az 1999-es szerződéskötés óta a cég nem tett eleget beruházási kötelezettségeinek. A tulajdonosa azóta megszökött az országból. A bukaresti táblabíróság semmissé nyilvánította a privatizációs szerződést.
Az utóbbi évek legnagyobb nyilvánosságot kapott magánosítása a jászvásári Tepro csőgyár magánosítása volt, mely Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű üzeme. A magánosítást követő botránysorozat során gyanús körülmények között életét vesztette a szakszervezeti vezető. Míg 1997-ig a vállalat mindig jelentős nyereséggel zárta az évet, a privatizáció utáni első esztendőben veszteséget termelt és súlyosan eladósodott, a munkaközösség létszámát drasztikusan csökkentették. Az állami üzletrészt a cseh Zelezarny Veseli cég vásárolta meg. A kivizsgálást végző hatóság szerint a Tepro a nemzetközi verseny áldozata lett.
A gyanús ügyletek névsorában még nagyon sok cég szerepel, például a temesvári nehézgépgyár vagy a nagybányai Phoenix kombinát, mely az országban egyedülállóként arany-, ezüst-, platina-, réz- és ólomércet dolgoz fel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.