BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pénzügy fizet a legjobban

A budapestiek havi bruttó átlagkeresete 120 ezer forint, ami jelentősen meghaladja az alig 94 ezer forintos országos átlagot. Továbbra is a pénzügyi területek a legjövedelmezőbbek, az ágazatban dolgozók a fővárosban havonta bruttó 227 ezer forintot keresnek.

Budapesten a szellemi foglalkozásúak havi átlagkeresete bruttó 156 ezer forint, míg a fizikai munkakörben dolgozók 77 ezer forintot vihetnek haza -- derül ki a Központi Statisztikai Hivatal budapesti tájékoztató kiadványából. A keresetek növekedésének üteme gyorsult a tavalyihoz képest: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók fizetése 15,4 százalékkal nőtt, ami 2,5 százalékponttal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Bár a fővárosi székhelyű szervezetek által nyújtott 120 ezer forintos átlagkereset jelentősen meghaladja a 94 ezres országos átlagot, Budapesten belül is nagyok a különbségek egyrészt a versenyszféra és a költségvetési intézmények, másrészt a versenyszféra egyes területei között. Az itt dolgozók havi átlagban csaknem 124 ezer forintot keresnek, 10 százalékkal többet, mint a költségvetési, társadalombiztosítási intézményeknél alkalmazásban állók. Szellemi foglalkozásúak a versenyszférában 39 százalékkal keresnek többet, mint a költségvetési intézményekben, a fizikai dolgozók viszont a költségvetési intézményeknél kapnak többet 6,1 százalékkal.
Továbbra is a pénzügyi szféra fizet a legjobban, ezen a területen a havi bruttó átlagkeresetek meghaladják a 227 ezer forintot. A második hely 166 ezer forinttal a vegyiparban dolgozóké, a harmadik pedig a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás területén foglalkoztatottaké, akik átlagosan 141 ezer forintot kapnak Budapesten. A legrosszabbul fizető terület -- a főváros gazdaságában kevésbé jelentős mezőgazdaságot figyelmen kívül hagyva -- a fizikai dolgozóknál az oktatás, a szellemi foglalkozásúaknál pedig az egészségügy és a szociális ellátás.
A keresetek gazdasági áganként eltérő mértékben növekedtek. A nagyobb létszámot foglalkoztató területek közül a legjobban, 36 százalékkal az építőipar, 21 százalékkal pedig az ingatlanágazat területén és a gazdasági szolgáltatási ágakban dolgozók keresete emelkedett. A nemzetgazdasági átlagot meghaladó mértékű -- 15-18 százalékos -- növekedés jellemezte a kereskedelem, javítás, szállítás, raktározás, posta, távközlés és a pénzügyi tevékenység területét is. Az átlagosnál kisebb arányú, 11 százalékos volt a kereset növekedése az oktatásban dolgozóknál, és mindössze 7,6 százalékos a közigazgatásban és a társadalombiztosításban alkalmazottaknál. Ezeket a fizetési arányokat azonban jelentősen megváltoztatja majd az idén július 1-jétől életbe lépett, nagyarányú béremeléssel járó köztisztviselői törvény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.