Napokon belül bejegyzik a cégbíróságon az MFB Üzletrész-hasznosító Kft.-t. Ez a cég vásárolja meg a mezőgazdasági szövetkezetek kívülálló tulajdonosaitól, az év végén pedig a nyugdíjas tagoktól üzletrészeiket. A kft.-nek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a 100 százalékos tulajdonosa. Az ÁPV Rt.-nek -- a korábbi tervekkel ellentétben -- nincs benne részesedése -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Tarnóczi László, az MFB sajtószóvivője.
A céget a kft.-alapításhoz szükséges minimális tőkével, hárommillió forinttal alakította meg a pénzintézet. Előzetes számítások szerint ugyanakkor a külső és a nyugdíjas szövetkezeti tagok kifizetéséhez összesen több mint 100 milliárd forintra lesz szükség. A kft. feltőkésítése folyamatos lesz. Az MFB-nek vannak szabad forrásai, az üzletrészek kifizetése pedig elsősorban likviditáskezelési kérdés -- mondta Tarnóczi László. Ezt az összeget, illetve ennek egy részét akár a júniusi 120 milliárd forint (450 millió euró) értékű kötvénykibocsátásból is finanszírozhatja a bank -- nyilatkozta a sajtószóvivő. Amennyiben szükséges, olcsón újabb hiteleket is felvehet az MFB -- tette hozzá.
Tervek szerint már ezen a héten megteszi az MFB Üzletrész-hasznosító Kft. nyilvános vételi ajánlatát első körben a külső üzletrész-tulajdonosoknak. Egy korábbi kormányhatározat értelmében az üzletrészeket 1992-es névértékük száz százalékán vásárolják meg. A külső szövetkezeti tulajdonosoktól korábban 62 milliárd forintnyi igény futott be, de ennek csaknem fele jogosulatlannak bizonyult. Emellett csökkentheti az állami kötelezettségvállalást az, hogy a szövetkezeteknek elővásárlási joguk van az üzletrészekre. Az MFB várakozásai szerint így 25 milliárd forintnyi külső tulajdont kell megvásárolniuk. A kifizetések várhatóan augusztus végén kezdődhetnek meg -- mondta a sajtószóvivő.
A kormány döntése értelmében második körben a nyugdíjas szövetkezeti tagok üzletrészeit is megvásárolja az MFB Üzletrész-hasznosító Kft. Ez a tranzakció december elsején kezdődik, és várhatóan 80 milliárd forinttal terheli meg az MFB kasszáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.