BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázódó futamidő

A támogatott lakáshitelek futamideje duplájára emelkedik, ettől harmadával csökken a törlesztőrészlet. Az önkormányzatok telekkialakításhoz is pályázhatnak állami forrásra a Széchenyi-tervből -- döntött tegnap a kormány. A kabinet szétosztotta az idei céltámogatásra szánt keretet az önkormányzatoknak.

Várhatóan 70 ezer családot érint az a tegnapi kormánydöntés, amely a nagycsaládosok nagyobb lakáshoz jutását segíti. E szerint a három vagy több gyermeket nevelők igénybe vehetik a szociálpolitikai támogatás felét (1,2 millió forintot), ha a régi lakásuknál legalább egy szobával nagyobbat vásárolnak -- jelentette be Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. Ez az intézkedés évente 6,5 milliárd forint többletkiadást jelent a költségvetésnek. A támogatott lakáshitelek futamideje 10-ről 20 évre emelkedik. A kormány számításai szerint így a törlesztőrészlet egyharmadával csökken. A kormányrendelet-módosítás a 2001. február 1-je után felvett hitelekre visszamenőleg is érvényes. Mint arról a Világgazdaság tegnap beszámolt, másfél százalékponttal, 6 százalékra emelkedik a jelzáloglevelek kamattámogatása. Így a jelenlegi 11 helyett 9,5 százalékos kamatot kell fizetni az ügyfeleknek. Ez évente 600 millió forinttal terheli meg a büdzsét.
A kormány döntött arról is, hogy a kiegészítő kamattámogatással felvehető 10 millió forintnyi kölcsönből kétmilliót telekkialakításra fordíthat az a vállalkozó, aki értékesítésre szánt új lakást épít. Az önkormányzatok is kapnak ezentúl támogatást építési telkek kialakításához, a Széchenyi-terv ugyanis egy új pályázattal bővül. E szerint a helyhatóságok 50 százalékos támogatást nyerhetnek, ha a közművesített telket lakásépítés céljára értékesítik, vagy bérlakást építenek rá. A kormány kezdeményezi az szja-törvény módosítását is. Míg eddig a lakásépítéshez, -vásárláshoz és -bővítéshez felvett hitel törlesztőrészletének 20 százalékát, maximum 35 ezer forintot írhattak le a személyi jövedelemadóból, ezután 40 százaléknyi, legfeljebb 240 ezer forint adókedvezményt kaphatnak. Ez azonban csak az új lakás vásárlására, építésére és a használt lakás bővítésére vonatkozik. A használt ingatlan vásárlásakor a jóváírás mértéke nem változik. Az új adókedvezményt -- ha a parlament is jóváhagyja -- már az idei évre is igénybe lehet venni. Ez évente 4,5 milliárd forintot jelent a költségvetésnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.