Az utóbbi hónapokban a munkanélküliek száma mellett a fogalkoztatottak száma is csökkent, ami feltehetően egyszerű szezonális ingadozás következménye. Amennyiben ez igaz, az első fél év utolsó hónapjában már nőtt a munkapiacon jelen lévők száma.
A kiskereskedelmi forgalom feldogozásában egy hónappal hátrább tart a Központi Statisztikai Hivatal, így pénteken a májusi adatok közlésére kerül sor. Bár az adatok megbízhatóságával kapcsolatban sokszor erős kételyek merülnek fel, jobb mutató híján a szakértők a lakossági fogyasztásra vonatkozó becsléseiket nagyrészt erre alapozzák. A kiskereskedelmi forgalom első negyedévi erőteljes növekedése mindenesetre alátámasztotta a GDP-statisztikában megjelenő nagymértékű fogyasztásbővülést. Piaci elemzők szerint az év hátralévő részében is jelentős volumennövekedés lesz megfigyelhető.
A gazdasági szervezetek számának alakulásáról negyedévente jelennek meg adatok. A pénteki első féléves számok várhatóan a folyamatos növekedésről tanúskodnak majd. Az év első három hónapjában több mint 27 ezerrel nőtt a működő vállalkozások száma. A növekményen fele-fele arányban "osztoztak meg" a társas, illetve egyéni vállalkozások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.