BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A termálvízre alapozzák a fejlődést

A következő tíz évben 160 gyógy- és termálvízre épülő egészségturisztikai központ megépítésére van reális esély. Ennek eredményeképpen 2010-re megkétszereződik a látogatók száma, és megnégyszereződik a turizmus bevétele. Az állam évente mintegy 10-15 milliárd forintot kíván fordítani az egészségturizmus fejlesztésére. Már e program részeként induló fejlesztések kapnak támogatást a Széchenyi-terv forrásából.

A Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programja keretében a közelmúltban újabb projekteknek ítéltek oda támogatást. Ezek között két büki és egy szentgotthárdi beruházás kapja a legnagyobb összegeket. Bükön a gyógyfürdőt fejlesztik, valamint szállodával, élményfürdővel és kongresszusi létesítményekkel bővül a golfklub. E beruházások kapják a legnagyobb összegű támogatást, 1--2 milliárd forint közötti összegeket -- tudta meg a Világgazdaság. Emellett további közel tíz, az ország különböző pontjain tervezett projekt részesedik e támogatási lehetőségben. Minderről Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára ma tart sajtótájékoztatót az egyik érintett településen, Bükön.
A GM által elkészített, az egészségturizmus tízéves fejlesztési programja szerint egyébként a következő évtizedben mintegy 160 gyógy- és termálvízre épülő egészségturisztikai központ felépítésére van reális esély. Az elképzelések szerint ebből 40 nemzetközi, 70 országos, míg 50 helyi jelentőségű és vonzáskörű egység lenne. A kormányzat a gyógy- és termálfürdő-fejlesztési projektekhez a teljes bekerülési összeg 50 százalékát adja. A jelenlegi szándék szerint tíz év alatt az állam 10-15 milliárd forintot fordít e célra.
A fejlesztések két irányban indulnak. Egyrészt a hagyományos, gyógyászati részleggel ellátott fürdők korszerűsítése, bővítése a cél. Ezekben az esetekben az orvosi kezelések a középpontba kerülnek. A másik irány a wellness-fitnesz turizmus, az élményturisztikai szabadidő-központok kialakítása.
A fejlesztéseknél -- mint azt az egészségturizmus tízéves fejlesztési programja tartalmazza -- cél, hogy az egyes fürdők, wellness-fitnesz központok nem versenytársakként, hanem egymást erősítő partnerekként működnének. Így a földrajzi közelségre, a különböző fürdőhelyek közötti munkamegosztásra és együttműködésre építve úgynevezett termálgyűrűk jönnének létre (lásd térképünket). Az elképzelések szerint ez előnyt jelentene a nemzetközi versenyben és a piaci értékesítésben.

Országszerte több jelentős gyógyszálló-beruházás kezdődött meg a közelmúltban, illetve kezdődik meg rövidesen. Ezek között található az a négycsillagos szálloda Hajdúszoboszlón, amelynek költsége kétmilliárd forint. A kivitelezési munkák szeptemberben indulnak. A tervek szerint e hotel üzemeltetője a Hunguest Hotels Rt. lesz. A fürdőváros első négycsillagos szállodájában várhatóan 2002 októberétől fogadják a vendégeket.
Szintén négycsillagos szállodát építenek Tapolcán, itt 2003-ra tervezik az átadást. A szálloda építésére a közelmúltban alakult meg a Tapolca Thermal Sport Kft., amelynek 95 százalékban az SCD Group, míg 5 százalékban a városi önkormányzat a tulajdonosa. A négymilliárd forintos beruházás 25 százalékát a társaság saját erőből biztosítja, míg a fennmaradó részt pályázati úton elsősorban a Széchenyi-terv segítségével, illetve banki hitelből finanszírozzák. A szálloda üzemeltetője itt is a Hunguest Hotels Rt. lesz.
Harmincmillió dolláros gyógyturisztikai beruházást tervez az év elején alakult Kaputherm Kft. Kapuváron. A céget 3 millió forintos alaptőkével hozta létre hét magánszemély. Egy 30 hektáros területen egy négycsillagos, 200 ágyas gyógyszálló, egy 100 apartmanból álló gyógyfalu, valamint egy gyógyfürdő épülne. Az elképzelések szerint a komplexum vagy teljes egészében külföldi tulajdonba kerülne, vagy jobb esetben 20-25 százalék maradna a magyar cég birtokában. Már megkezdték a lehetséges üzemeltetők feltérképezését is. A hazai cégek közül a Danubius Hotels Rt. lenne a megfelelő, ám külföldiekkel is tárgyalnak. Az építkezést jövő nyáron kezdik és 2004-ben fejezik be.
Szintén a gyógyturizmus fejlesztésében látják a jövőt Zalalövőn is, ahol egy 4,8 milliárd forintos beruházást terveznek. A beruházást a Zalaquelle Kft. valósítja meg, amelynek három lefojtott termálkút apportálásával az önkormányzat is résztulajdonosa. A tervek szerint épülnek gyógyfürdőközpont, négy-, ötcsillagos hotelek, apartmantelep, valamint több étterem és szórakozóhely is. Számítások szerint a beruházás megtérülési idejét 2012-re teszik, hiszen jelentős osztrák, szlovén és horvát forgalomra számítanak. A kft.-nél azt remélik, hogy a beruházás finanszírozásához a Széchenyi-tervből is kapnak támogatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.