BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az autóeladások húzzák a forgalmat

Szinte kizárólag a gépjármű-kereskedelem húzta a kiskereskedelmi forgalmat júniusban. A nagyobb tevékenységcsoportok legtöbbjében átlag alatti a növekedés, az autóeladások mellett a kultúr- és egyéb, máshova nem sorolt iparcikkek forgalmának köszönhető a 4,2 százalékos volumennövekedés.

A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban 4,2 százalékkal, az év első felében pedig 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A hatodik hónapban megfigyelhető dinamika szinte megegyezik a májusi adattal, akkor 4,1 százalékos növekedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Bár januártól a bővülés üteme folyamatosan csökken, a dinamika még mindig jelentősen meghaladja a 2000. év volumennövekedését, amikor csupán 2 százalékos emelkedést mutatott ki a KSH. A növekedés összhangban áll a lakossági fogyasztás gyors bővülésével, igaz, ebből a szempontból a kiskereskedelmi statisztika az utóbbi években meglehetősen gyenge előrejelzőnek bizonyult.
Júniusban csaknem minden termékcsoport esetében nőtt a forgalom, igaz, ennek mértéke a legtöbb esetben elhanyagolható volt. A forgalomnövekedés szinte kizárólag a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem tevékenységcsoportban nőtt rendkívül dinamikusan (17 százalékkal), igazolva az autóeladások területén megfigyelhető hazai konjunktúrát.
A korábbi hónapokhoz képest kisebb mértékben, mindössze 1,8 százalékkal nőttek az élelmiszer-eladások. A növekvő élelmiszerárak év elején még egyáltalán nem látszódtak a forgalmon, május óta azonban a hirtelen megemelkedő sertésárak is okolhatók a visszaeső dinamikáért. A magas benzinár egész évben rányomja bélyegét a gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemre, júniusban például 5,9 százalékponttal volt alacsonyabb a forgalom a tavalyinál. A KSH adatai szerint továbbra is stagnálnak a ruházkodási, illetve bútor-, műszakicikk-eladások. Utóbbi tevékenységcsoport egyébként 2000-ben még a növekedés nagy részéért felelt. A mostani stagnálás azért is különös, mert a lakásépítések időszakában a kereslet növekedése lenne várható.
Érdekesség, hogy a KSH most először publikált az európai uniós statisztikával könyebben összevethető számokat a kiskereskedelmi eladások szűkebb értelemben vett alakulásáról. (Ez a mutató nem tartalmazza a gépjármű- és üzemanyag-forgalom alakulását). Eszerint júniusban 3,7 százalékos, az első fél évben pedig 4,9 százalékos bővülés látható. A 15 EU-tagország első 5 hónapjára rendelkezésre álló adat havonta 0,5 és 2,6 százalék közötti volumennövekedéseket mutat, míg Németországban 2 százalékos csökkenést regisztráltak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.