Eddig csupán az egyötödét osztották szét támogatásként a Széchenyi-terv ez évi keretének. Mint ismeretes, az idén 195,9 milliárd forint fordítható a programokra. Ebből 132,1 milliárdot autópálya-építésre költenek. A Széchenyi-terv egyéb programjaira így 163,8 milliárdot oszthat szét az állam. Eddig 1425 nyertes pályázat összesen 32,5 milliárd forintot nyert el támogatásként, vagyis a felhasználható keretnek fél év alatt mindössze 20 százalékát ítélték oda -- derül ki a Gazdasági Minisztérium (GM) lapunkhoz eljuttatott adataiból.
A legkisebb támogatást, 21 600 forintot egy magánszemély nyerte lakossági energiatakarékossági pályázatával. A legtöbb állami segítséget a budapesti Duna Sétány Székház Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. kapta. A cég 2,3 milliárd forint támogatást fordíthat kongresszusi turizmusra.
A pályázóknak mindössze három százaléka egyéni vállalkozó, hasonló arányt képviselnek az egyházak is. A Széchenyi-terv programjaira tendert benyújtók 37 százaléka gazdasági társaság, 15 százaléka pedig önkormányzat. A megítélt támogatásban a helyhatóságok nagyobb arányban, 35 százalékban részesülnek, hiszen forrásigényük -- elsősorban a bérlakásépítés miatt -- is nagyobb.
A benyújtott pályázatok számát tekintve továbbra is az energiatakarékossági program a legnépszerűbb (1900-an nyújtottak be tendert). A vállalkozáserősítő programra 1463-an jelentkeztek. A toplistán a harmadik a turizmusfejlesztési program -- amelyet a kormány múlt heti ülésén plusz tízmilliárd forinttal kibővített --, erre 1264-en pályáztak.
A megítélt támogatás szempontjából a sorrend megfordul. A legtöbb állami forrást, 12,3 milliárd forintot a turizmusfejlesztési pályázatok kapták. A vállalkozáserősítő programokra 9,4 milliárd jutott. A támogatási listán a harmadik helyet 8,5 milliárd forinttal a lakásprogramok foglalják el.