A Környezetvédelmi Fejlesztési Intézet (Köfi) megszüntetése, a Környezetgazdálkodási Intézetbe (KGI) integrálása (június 30.) tízmillió forint kiadással járt ugyan, de az átszervezéssel és a székházbérleti szerződések módosításával 104 millió forintot sikerült megspórolni -- mondta lapunknak Bender Alajos miniszteri biztos. Jelentős költségcsökkentésről van szó, a két intézmény ez évi összevont büdzséje ugyanis 1,5 milliárd forint.
Ezzel kompenzálták azt a "veszteséget", amivel a KGI Szófia utcai székházának elhíresült bérleti szerződése jár. Azt ugyanis nem sikerült felmondani. Több jogász megvizsgálta, és egyértelművé vált, hogy annak felbontása akár nyolcszázmillió forint kiadással is járhatott volna. Az 1999-ben kötött szerződés szabályos, ugyanakkor azért előnytelen, mert azt tíz évre, határozott időre kötötték, s a múlt században épült volt püspöki palota valójában nem ideális irodának -- mutatott rá Puskásné Németh Márta, a KGI jogi képviselője.
Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1371 négyzetméteres irodaház évi, hozzávetőleg 70 millió forintos bérleti díja nem kiugróan magas, sőt közepes árszintnek felel meg. Ez bebizonyosodott, amikor a szerződés tervezett felbontásával egy időben új elhelyezést kerestek. (A díj márkához kötött, havi rendszerességgel, a számla kiállításakor számított árfolyamon fizetik.)
Felbontani ugyan nem sikerült a szerződést, ám módosítással több millió forintos megtakarítást ért el Bender Alajos (a fölöslegessé vált menedzsment- és szervizszolgáltatás lemondásával), s a tárgyalások következménye az is, hogy a tulajdonos -- saját költségén -- jelentős felújításokat, korszerűsítéseket végzett.
További költségcsökkentést eredményezett többek között az informatikai rendszerek, a környezetvédelmi alap célelőirányzat (kac) irattárának átszervezése, s a volt Köfi Vörösmarty téri irodabérleti szerződésének módosítása. Egy emeletet visszaadtak a tulajdonosnak, s ezzel 30 százalékos (25 millió forint) megtakarítást értek el. A Köfi-létszám egyébként felére csökkent, így a jelenlegi KGI-nél a közalkalmazottak száma 222 fő.
A KGI új szervezeti és működési szabályzata szerint az intézmény feladatai kármentesítéssel és a kac pénzügyi ügyintézésével bővültek. A megszűnt Köfitől a kac-pályáztatással kapcsolatos döntés-előkészítési feladatok és a döntés a szakminisztérium hatáskörébe került, a célelőirányzat pénzkezelése, nyilvántartása és a végrehajtás a KGI felelőssége lett.