BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megduplázódott kiadás

Egy év alatt a kétszeresére emelkedtek az állami protokollkiadások -- erről tanúskodik a 2000. évi költségvetés zárszámadásáról benyújtott törvényjavaslat. Az elmúlt évben 816,3 millió forint költségvetési támogatást használtak fel ezen a soron, míg egy évvel korábban csak 426,9 millió fogyott.

Az állami protokollkeret az állam- és a kormányfő által vezetett delegációk utazási és külföldi tartózkodási költségeit finanszírozza. Idetartozik még a protokollfeladatnak minősített ünnepségek és fogadások rendezésének finanszírozása is.
A tavalyi teljesülést az eredeti előirányzattal összevetve még jobban megmutatkozik a tervezés teljes hiánya. 2000-ben 220,9 millió forintot használhattak volna fel a költségvetési törvény értelmében erre a célra, a valós kiadások ugyanakkor az előirányzat 369,5 százalékán álltak meg.
A Pénzügyminisztérium szerint a külügyi tárca évek óta azonos szinten tervezte az előirányzatot, melyet év közben előterjesztése alapján a költségvetés általános tartalékából kiegészítették -- derül ki a zárszámadás parlamenti vitája után írásba foglalt PM-válaszgyűjteményből. A kijelentést az előirányzatot kezelő Külügyminisztérium helyettes államtitkára is megerősítette, Zupkó Károly elismerte, hogy évek óta túlköltekezik az állami protokoll-előirányzat, ezt azonban a kormány mindig finanszírozza az általános tartalékokból. Az államháztartási törvény általános tartalékról szóló rendelkezése ugyanakkor kiköti, hogy csak az előre nem valószínűsíthető és tervezhető kiadásokra lenne szabad azt felhasználni.
A Pénzügyminisztérium kezdeményezésére ezért október végén született egy kormányhatározat, mely meghatározza az állami protokoll körébe tartozó eseményeket, az állam- és a kormányfő által vezetett, illetve fogadott delegációk maximális létszámát és a kiadási előirányzat terhére elszámolható költségeket. A kormányhatározat értelmében a kormány 2002-től a költségvetés tervezése során az állami protokoll-előirányzatról határozatban dönt. Ez azt jelenti -- véli a PM --, hogy az elkövetkező években megalapozottabban tervezik meg az előirányzatot. A kétéves költségvetésbe ugyanakkor még mindig csak a korábbi, rendkívül alacsony összeget állították be. 2001-re 216,3 millió forintnyi támogatást terveztek a büdzsében, és a következő évre is ugyanennyivel számol a költségvetés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.