Forintokban mért dalok

A művészek néhány héten belül megkaphatják az 1998-as év jogdíjait, melynek összértéke eléri a 140 millió forintot. Az adók (rádiók, televíziók) egységes szabályozás alapján kereskedelmi bevételük arányában fizetnek jogdíjat (négy százalék), emellett szintén ilyen jellegű befizetés terheli az előfizetői tarifákat (két százalék), valamint az egyéb (például költségvetési) támogatások egy százalékát is jogdíjfizetésre kell fordítani.
A művészek azért csak most juthatnak hozzá az 1998-as jogdíjaikhoz és azért csak az 1998-ashoz, mert a kifizetés hátterének kidolgozására 1994-ben kerülhetett sor, amikor is az Országgyűlés határozatot hozott Magyarország csatlakozásáról az 1961-es római egyezményhez, így az előadó-művészi jogok érvényesülését és érvényesítését e körben megalapozó nemzetközi megállapodáshoz, és módosult a szerzői jogi törvény.
Ennek értelmében indulhatott meg a jogdíjak érvényesítéséhez szükséges előadói adatlapok (ki, mikor, milyen felvételeken szerepelt) és játszási listák (például melyik adó, mikor, hányszor játszott le egy-egy dalt) begyűjtése. Lényegében ettől az időponttól nyílt lehetőség arra, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) Előadó-művészi Jogvédő Irodája (EJI) megkezdje a jogigények érvényesítését.
A jogdíjfelosztáshoz milliós nagyságrendű adatmennyiséget -- játszási listákat, hangfelvételi információt, személyi adatot -- kellett feldolgozni, amellyel ugyanakkor létrejött egy áttekinthető, a nemzetközi előadó-művészi nyilvántartásokkal is kompatibilis számítógépes rendszer, amely -- majdan teljesen feltöltött állapotában -- a művészek legnagyobb magyarországi adatbázisa lesz. A rendszer kiépítésére -- egy megállapodás értelmében -- az 1994--1997 közötti jogdíjakból került sor. A jogdíjak begyűjtése először 1995-ben kezdődhetett, ám mivel akkor még nem létezett ennek felosztására vonatkozó egyezség, az összeget zárolták, majd az adatbázis kiépítésére, fenntartására és tartalékképzésre fordították.
Az 1998-as évre vonatkozóan összesen 89 rádió és televízió küldte be játszási listáit, amit már össze lehetett vetni a művészek előadói adatlapjaival. Tomori Pál, az MSZSZ-EJI és jogdíjbizottságának igazgatója utalt rá: kénytelenek kész tényként elfogadni a játszási listákat, arra ugyanis nincs lehetőség, hogy minden adót naponta ellenőrizzenek. (A legnagyobb kereskedelmi rádiók és televíziók jóval több mint egymillió forintnyi befizetést produkálnak évente a lejátszott dalok vagy épp versek után.)
A jogdíjra nem csupán a művészek jogosultak, hanem a kiadók is, épp ezért erre vonatkozóan külön megállapodás jött létre a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségével (Mahasz), mely szerint a jogdíj 50-50 százalékban megoszlik a kiadók és a művészek között. A felosztási rendszer egyébiránt igyekszik kizárni minden szubjektív elemet, és a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan a hangfelvétel szólistái (vezető művészei) és közreműködői 5:1 arányban részesednek az egy lejátszott hangfelvételre eső jogdíjból.
Az adatgyűjtést és a jogdíjfizetést nagymértékben nehezíti, hogy a legnagyobb felhasználók között számon tartott Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) korszerű digitális adatközlők helyett több ezer oldalnyi, gyakran kézzel írott papíron közli a hangfelvételek lejátszási adatait. Épp ezért a jogdíjbizottság úgy döntött, hogy az MR és az MTV jogdíjfelosztását leválasztja a többi felhasználótól, és egy úgynevezett második hullámban juttatja el a művészekhez.
A tervek szerint fél éven belül sor kerül az 1999-es jogdíjak kifizetésére, 2002 végéig pedig a 2000--2001-es jogdíjak felosztására és kifizetésére. A felosztó-kifizető szisztéma ezt követően áll be az éves kifizetői gyakorlatra.