A Mohammed Zahir sah afgán exuralkodó környezetéből kiadott közlemény szerint a tálibokkal szembehelyezkedő afgán polgári ellenzék képviselői és katonai parancsnokok elhatározták, hogy létrehozzák az Afganisztáni Legfelsőbb Tanácsot. A múlt hét végén ezek az erők és amerikai kongresszusi képviselők is tárgyaltak a 86 éves volt uralkodóval, aki politikai szerepet nem készül vállalni, de -- mint mondta -- szívesen segít a válság megoldásában.
A The New York Times úgy tudja, George Bush elnök jóváhagyta azt a tervet, hogy a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség amerikai támogatásban részesüljön; ez pénzt és fegyvert jelentene. A brit The Guardianben nyilatkozó egyik afgán ellenzéki szerint kellő segítség birtokában az Északi Szövetség -- amelynek jelenleg 25 000 embere van -- 6-8 hónap alatt véget vethetne a tálib uralomnak. A tálibok 50 000 harcossal rendelkeznek, de fegyverzetük elavult.
A washingtoni katonai tervezők szerint Afganisztánban kevesebb számba vehető célpont van, mint két éve Jugoszláviában, a főellenségnek számító Oszama bin Laden terroristakiképző táborait kiürítették. Ezért légibombázás helyett egyelőre a mellett döntöttek, hogy különleges erőket, terroristaellenes harcra és mélységi felderítésre kiképzett alakulatokat telepítenek Afganisztán határain belül és kívül. A brit és amerikai különleges erők feladata a terep feltérképezése, leszállóhelyek kijelölése, az információs űrök betöltése. A gerillák elleni fellépésben a hagyományos erők "vagy részt fognak venni, vagy nem" -- idézte a CNN Bush elnököt.
A brit kormány eközben bejelentette: a tálib rezsim 88 milliárd dollárnyi számlapénzét sikerült zárolni. London, Washingtonhoz hasonlóan, új terrorizmusellenes törvénycsomag elfogadtatását is tervezi. John Ashcroft, az USA igazságügy-minisztere az amerikai jogszabálycsomagot már a hét végéig szeretné jóváhagyatni a kongresszussal; ez megkönnyítené a házkutatásokat és a bevándorlók előzetes letartóztatását. A brit terv a menedékjogot szűkítené, felgyorsítaná a kiadatási eljárásokat, felszámolná az utcai pénzváltókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.