Több rendőrautó, a polgári védelem szakemberei, valamint tűzszerészek vonultak ki tegnap a GE Hungary Tungsram Lighting Rt. újpesti cégéhez, miután egy Dubaiban feladott gyanús csomag érkezett az amerikai tulajdonú társasághoz. Lapunk úgy tudja: a vállalat munkatársai egy fém alkatrészt vártak a csomagban, de a felbontás előtt elvégzett detektoros vizsgálat nem mutatott ki ilyen anyagot, ezért az illetékesek elővigyázatosságból inkább értesítették a katasztrófavédelmet. A gyanúsnak minősített küldeményt jelenleg az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) laboratóriumában vizsgálják. Dobson Tibor, a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője lapunknak elmondta: a tegnapi bejelentés nem egyedi eset, ugyanis az elmúlt három nap során több mint két tucatot kaptak gyanús küldeményekről, csomagokról vagy anyagokról.
A bejelentések többsége a katasztrófavédelemhez vagy a rendőrséghez érkezik, de az ilyenkor érvényes szabályok szerint ezeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) kell átadni. A speciális védelemmel felszerelt járművekkel és védőfelszereléssel ellátott szakemberek a helyszínen veszik át a gyanús tárgyakat, s ezeket minden esetben az OEK laboratóriumában vizsgálják meg tüzetesen. Az ÁNTSZ illetékesei lapunknak elmondták: az eddigi bejelentések félreértésnek vagy rossz tréfának bizonyultak, azonban a szervezetnek elővigyázatosságból mindegyiket komolyan kell vennie, s időt és pénzt nem kímélve minden esetet alaposan kivizsgálnak. Egy-egy ilyen ellenőrzés eltarthat néhány óráig, de több napig is.
Bár a Magyar Postának sem hatásköre, sem megfelelő eszköze nincs a küldemények ellenőrzésére, de az Egyesült Államokban történt gyanús lépfenefertőzések hatására a szervezet vezetése kedden egy belső utasítás kiadásáról döntött a biztonság fokozása céljából -- közölte Keszthelyi Vilmos. A társaság biztonsági osztályvezetője elmondta: ebben -- többek között -- előírják, hogy mit kell tenni a gyanús küldemény észlelése esetén, a dolgozók biztonsága érdekében pedig műanyag kesztyűket osztanak ki a nemzetközi küldemények fogadásával foglalkozók részére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.