BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Robotrepülőgépek, bombák és rakéták

A harmadik napja tartó, az afganisztáni tálib katonai célpontokat, valamint Oszama bin Laden terroristáinak kiképzőbázisait támadó amerikai--brit közös akció az alkalmazott haditechnikai eszköztár vonatkozásában teljesen megfelelt a várakozásoknak.

Az évtizeddel korábbi Öböl-háborúhoz, illetve a két éve végrehajtott, Szerbia elleni akcióhoz képest az a legfontosabb eltérés, hogy vasárnap este a támadás nem az F--117A "Lopakodó" vadászbombázó repülőgépek bevetésével kezdődött. Ezeknek a légvédelmi eszközök megsemmisítésére különösen alkalmas harceszközöknek az alkalmazása azért maradt el, mert számukra a térségben nem találtak alkalmas repülőtereket. Feladatkörüket -- a kijelölt célpontoknak a támadás első hullámában való kockázatmentes pusztítását -- a radarok számára ugyancsak észlelhetetlen, B--2 típusjelzésű hadászati nehézbombázó repülőgépek vették át.
Az amerikai honi bázisokról bevetett B--2-esek mellett a légitámadásokban a légierő két másik nehézbombázó repülőgépe, a majd ötvenéves B--52 Stratofortress és a hangsebességnél gyorsabban repülni képes, változtatható szárnynyilazású B--1 Lancer is részt vesz. Ez utóbbi harci repülőgépek bázisa az indiai-óceáni Diego Garcia szigeten lévő légitámaszpont. A nehézbombázó repülőgépek afganisztáni célpontjaikat nagy pontosságú, irányított légibombákkal támadták, annek ellenére, hogy a B--52 és a B--1 alkalmas légi indítású robotrepülőgépek hordozására. Ezek a lézer-, televíziós vagy műholdas irányítású gravitációs bombák kiválóan alkalmasak a kis kiterjedésű objektumok rombolására. Közöttük megtalálható egy olyan különleges típus is, mely a föld alatti betonfedezékeket vagy természetes barlangokat is képes elpusztítani.
Az igen nehezen észlelhető, nagy -- 1200-1400 km-es -- hatótávolságú, 450-500 kg-os robbanótöltetet, 15-20 méteres pontosággal célba juttatni képes robotrepülőgépeknek egyelőre csak a haditengerészeti változatait vetették be. A mintegy 0,5 méter átmérőjű, 6 m hosszú, 3 méter fesztávolságú és alig 1,5 tonna tömegű, pilóta nélküli repülőgépeket kétáramú gázturbinás sugárhajtómű mozgatja. Ezeket amerikai vízfelszíni hadihajókról, valamint brit és amerikai tengeralattjárókról indítják. Végül meg kell említeni az amerikai repülőgép-hordozó hajókról bevetett F--14 és F--18 vadászbombázó repülőgépeket, melyek fedélzeti fegyverei ugyancsak különféle irányított légibombák, valamint földi célok ellen irányított rakétafegyverek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.