Valószínűleg korlátozott, de így is kockázatos lesz az amerikai katonai ellencsapás

A berlini fal leomlása után az akkori elnök, George Bush új világrendet hirdetett meg, ideológusok és esszéírók a történelem végéről, az alapvető politikai és gazdasági elvek hosszú időre való elrendezettségéről beszéltek. Mindez -- hangoztatja az EIU -- most ott hever a Világkereskedelmi Központ romjai alatt. A történelem nemhogy véget ért volna, hanem drámai módon felgyorsult, az új világrend helyébe globális zűrzavar és "új háború" lépett. A szigorúan konzervatív, Amerikára koncentráló programmal hatalomra jutott ifjabb Bush az állam gazdasági beavatkozását szervezi, iparági mentőakciókat indít, a globális terrorellenes akcióval pedig újabb csúcsszintre emeli az USA nemzetközi szerepvállalását. A világpolitikában hetek alatt szerveződtek át érdekviszonyok és szövetségek, jutottak új szerephez olyan államok, mint Oroszország, Irán, Pakisztán, India, Szudán.
A lehetséges katonai-politikai forgatókönyvet illetően -- a titkos és helyenként szándékosan félrevezető washingtoni nyilatkozatok ellenére -- hármas variánst látnak az EIU elemzői. A csak Afganisztánra korlátozódó katonai válaszlépésnek 80 százalék esélyt adnak. Egy Irakra is kiterjedő katonai akció valószínűségét 15 százalékra teszik. Egy szélesebb kört -- például a Közel-Kelet több államát is -- felölelő hadműveleti sorozatra 5 százaléknyi esélyt látnak.
A csak Afganisztánra kiterjedő katonai akciók egyik célja a talibánok kapitulációjának kikényszerítése lehet, a másik egy új hatalmi formációval való lecserélésük. A kapituláció kikényszerítésére fegyveres harc nélkül nincs esély, az alkalmazható háborús eszközök ugyanakkor rendkívül korlátozottak. Légitámadás számára alig néhány célpont kínálkozik (például repülőterek), kiterjedt szárazföldi hadműveletek pedig a szélsőséges időjárási és terepviszonyok -- továbbá a szovjet hadsereg és a britek által elszenvedett korábbi vereségek -- miatt alig valószínűsíthetők. Az EIU nagyobb esélyt lát speciális alakulatok bevetésére, az Északi Szövetség támogatására, illetve egyes déli törzsek átcsábítására.
A szerzők azonban figyelmeztetnek bármely fegyveres fellépés óriási kockázatára. Nagyobb arányú bombázások, illetve ezzel járó civil áldozatok nyomán óriási tiltakozási hullám indulna el az iszlám világban, tovább növelve a szélsőségesek mozgásterét. Különösen nagy kockázatokat rejt, hogy az USA nagymértékben támaszkodik Pakisztánra, illetve Pervez Musarraf elnökre, akinek a túlélési esélyeit -- a zavaros belső viszonyok közepette -- csak 50 százalékra teszik. Különösen veszélyes lenne a hadműveletek teljes kudarca, mert a talibánok győzelme veszélyes mértékben növelné Oszama bin Laden tekintélyét, befolyását és mozgásterét további akciók szervezésére.
A hadműveleteknek Irakra való kiterjesztését is csak akkor szabad fontolóra venni, ha egyértelmű bizonyítékok merülnének fel Bagdadnak a terrorakciókban való érintettségére. Kiterjedt légicsapásoktól ugyanakkor alig lehet várni, hogy Szaddám Huszein azok hatására bukjon meg. Az Irak elleni fegyveres fellépés azzal a kockázattal járna, hogy Bagdad katonai és terrortámadással válaszolna, meggyengülne a nehezen összehozott antiterrorista koalíció arab szárnya, emellett megbonthatná a sorokat néhány hagyományosan Irak-barát kormány (Moszkva, Peking, Párizs).
Az EIU szerint végképp veszélyes lenne az egész terrorellenes küzdelem számára, ha további, közel-keleti célpontokra is kiterjednének a nyugati vagy amerikai hadműveletek (például Líbiára, Libanonra, Szíriára, Jemenre, a palesztin területekre vagy Iránra). Ebben az esetben nemcsak a terrorellenes front omolna össze, hanem széles Amerika-ellenes szövetség jönne létre, terjedne a radikalizmus az iszlám világban, megbuknának a Nyugat-barát kormányok, megszakadna az olajszállítás.