A program a határ menti területek gazdasági együttműködésének fejlesztését célozza, segítséget nyújtva a kis- és középvállalkozások számára. Hozzájárul az infrastruktúra fejlesztéséhez, és elő kívánja mozdítani az együttműködést az oktatás, valamint a környezetvédelem területén is.
Osztrák részről a programban Bécs, Burgenland és a dél-alsó-ausztriai régió, a magyar oldalon pedig Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye vesz részt. A fejlettségi szintekben jelentős eltérés mutatkozik. Míg Bécs az uniós átlagot meghaladó egy főre jutó GDP-vel rendelkezik, addig Burgenland annak 75, a magyarországi régiók pedig csak 44-52 százalékával.
A döntés bejelentésekor Barnier utalt azokra a történelmi gyökerekre, amelyek összekötik a térség népeit, valamint az elmúlt évek dinamikus gazdasági fejlődésére a régióban. Kijelentette: a program bizonyítja majd, hogy a gazdasági és szociális kohézió a bővítés egyik kulcstényezője. A regionális együttműködés fejlesztését az EU a tagjelölt országok esetében a PHARE-program keretében támogatja.
Michel Barnier, az unió regionális politikáért felelős biztosa bejelentette, hogy az Európai Bizottság az Interreg-program keretében 30,8 millió eurót ítélt oda Ausztriának a határon átnyúló regionális kapcsolatok fejlesztésére Magyarországgal. Az összeget 21,7 millió eurós kormámyzati és regionális forrás, valamint a magánszféra 9,2 milliós hozzájárulása egészíti ki -- derül ki a bizottság közleményéből. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.