BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező makrohelyzet, fiskális kérdőjelekkel

Magyarország makrogazdasági helyzete továbbra is egészséges, a vállalatok versenyképessége összességében igen jó -- vélekedik az Európai Bizottság. Az országjelentés ugyanakkor több területen aggodalmakat fogalmaz meg, így a fiskális expanzió és az állami költekezés átláthatósága terén.

A korábbi strukturális reformoknak és a körültekintő makrogazdasági politikának köszönhetően a magyar gazdaság tavaly a rendszerváltás óta a leggyorsabb növekedést érte el -- húzza alá a jelentés. A privatizáció nagyrészt véget ért, a külföldi működőtőke-beáramlás mégis a növekedés és termelékenységjavulás motorja maradt. Magyarországon fokozatosan a viszonylag tőkeintenzív, technológiailag magas szintet képviselő, képzett munkaerőt igénylő termelés válik jellemzővé.
A folyó fizetési mérleg pozíciója jelentősen javult, a monetáris és árfolyam-politikában nemrég végrehajtott változtatások pedig az infláció letörésére is kedvező feltételeket kínálnak. Bár e változtatások rövid távon nyomást gyakorolhatnak az exportáló cégek versenyképességére, a szektor szerintük minden bizonnyal képes lesz kiheverni ezt az egyszeri hatást.
A kétéves költségvetés ugyan javítja a folyamatok kiszámíthatóságát, ám egyúttal jelentős mozgásteret ad a kabinetnek a források elköltésében -- figyelmeztet az országjelentés. A bizottság régóta követett gyakorlatának megfelelően igen óvatosan megfogalmazott gazdasági természetű kritikák többsége a fiskális politikával, az állami pénzek elköltésével kapcsolatos. A költségvetési politika az idén expanzívvá vált, aminek fenntartása esetén csorbulhat az inflációs célkitűzések elérése, és romolhat a külső egyensúlyi pozíció.
A kormány egyre inkább hajlamos arra, hogy fiskális tevékenységét a büdzsétől elkülönített alapokon keresztül fejtse ki -- hívja fel a figyelmet a dokumentum, amely szerint ez kétségeket ébreszt a közkiadások átláthatósága és ellenőrizhetősége szempontjából. Ebben az összefüggésben szigorúan felügyelendőnek nevezi a Postabank "félkormányzati feladatok" ellátására történő felhasználását. Ismételten szóvá teszi az unió, hogy az autópálya-építések a közbeszerzési eljárás mellőzésével zajlanak.
Tovább rontja a fiskális fegyelmet és torzítja a kormányzati pénzügyek átláthatóságát a helyi önkormányzatok nagy száma, a nagyobb regionális egységek kialakításának lassúsága, az önkormányzatok saját forrásainak és a hatékony ellenőrző mechanizmusoknak a hiánya. Aggodalomra ad okot az önkormányzatok és a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott állami támogatások átláthatósága is -- teszi hozzá az anyag, elismerve, hogy ezt a problémát 2002 elejétől jogszabályi módosításokkal rendezni fogják.
A brüsszeli kritikák másik fő területe a szociális ellátórendszerek reformjának akadozása. A nyugdíjreformot mindeddig nem hajtották végre teljes mértékben; a rendszer második pillérének folyósítandó pénzek növelésének halogatása Brüsszel szerint az egész rendszer hosszú távú életképességét kockáztatja, és potenciális jövőbeni büdzsékötelezettségeket okozhat. Még nagyobbak a problémák az egészségügyben, ahol az átalakítás -- a biztató kezdet után -- elmaradt. A jelenlegi rendszer komoly hiányosságokat mutat, fenntartása pedig hosszú távon súlyos kockázatot jelent az államkincstárra nézve -- fogalmaz a jelentés.
A feladatok között említik még a mezőgazdasági földpiac hatékonyságának javítását és az állami árszabályozás lazítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.