BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös pályázat uniós pénzekért

A Magyarországon már működő és a Szlovákiában ezután létesülő ipari parkok együttműködése mindkét fél számára gazdasági előnyöket hozhat -- hangzott el azon a konferencián, amelyet a budapesti szlovák nagykövetség kereskedelmi és gazdasági osztálya szervezett tegnap.

Bolla László, a Gazdasági Minisztérium szakfőtanácsosa szerint a határokon átnyúló projektekben közösen részt vevő, ipari parkokban működő vállalkozások egymásnak kölcsönösen szállítanak, szolgáltatnak, s ez költségcsökkenéssel, anyagi haszonnal járhat. Elsősorban a bősi, a losonci és a kassai térségben lévő ipari parkok, illetve a határon túl lévő magyar cégek közötti együttműködés lehetőségeit lenne érdemes az eddiginél jobban kiaknázni -- jelezte Ivan Carnogursky, a Szlovák Ipari Vállalkozások Szövetségének elnöke. Ezzel kapcsolatban a bősi központú Dunai Ipari Park Rt. illetékese lapunknak elmondta, hogy 160 hektáros területen alakítják ki a parkot, megfelelő infrastruktúrával, főleg kis- és középvállalkozások részére.
A kétoldalú együttműködést a Bécs--Pozsony--Győr, valamint a Párkány--Esztergom--Dorog és a kelet-szlovákiai--észak-magyarországi térségre is feltétlenül szükséges kiterjeszteni -- mondta a Világgazdaságnak Rakusz Lajos, az Ipari Parkok Egyesület (IPE) elnöke. Közölte, hogy kialakulóban van egy ipari park Párkányban is, s szeretnék, ha PHARE-program indulna Bős és Győr kapcsolatában is. Ezen kívül kasznos lenne mind Kassa, mind Miskolc számára, ha régiójukban is létrejönne egy határon átnyúló program, természetesen brüsszeli támogatással.

A Magyarországon már működő és a Szlovákiában ezután létesülő ipari parkok együttműködése mindkét fél számára gazdasági előnyöket hozhat -- hangzott el azon a konferencián, amelyet a budapesti szlovák nagykövetség kereskedelmi és gazdasági osztálya szervezett tegnap. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.