Magabiztos önarckép
A magyar gazdaság a legjobb úton halad afelé, hogy időben teljesítse a teljes jogú tagsághoz szükséges maastrichti és koppenhágai kritériumokat -. mondta beszédében Járai Zsigmond jegybankelnök. Az infláció folyamatos csökkenése jövő év végéig biztosan tartható lesz, 2002 decemberére az MNB 4,5 százalékos éves árszínvonal-növekedéssel számol. Ennek eléréséhez szükség van az inflációt gerjesztő költségvetési hiány visszafogására is, ami jelenleg még magasnak mondható, tette hozzá.
A magyar gazdaság éves bővülése jelenleg kétszerese az uniós átlagnak, és ez olyan növekedési és felzárkózási lehetőséget jelent, ami utoljára az 1900-as évek elején adatott meg Magyarország számára. A kormány ezt kihasználandó hirdette meg a gazdaság szereplőinek helyzetét segítő Széchenyi-tervet, amely már most jelentős sikereket tudhat magáénak, állította Matolcsy György gazdasági miniszter. Ennek legfőbb eszköze a kisvállalkozások támogatásán túl például a lakásépítések fokozása lehet, mondta.
A 2006-os EMU-tagságot a felszólalók maguk is kemény kihívásnak tekintik, de az ország képes lehet annak elérésére.


