BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs bérelt hely az első körben

Egyik tagjelöltnek sincs még biztos helye a bővítés első körében -- figyelmeztetett az Európai Bizottság hazánkról szóló országjelentése bemutatásakor Jürgen Köppen, a testület budapesti delegációjának új vezetője. Mivel a "nagycsoportos" bővítés csaknem eldöntött ténnyé vált, Brüsszel több eszközzel is igyekszik megőrizni az élenjáró jelöltek hajlandóságát a csatlakozáshoz szükséges reformok folytatására.

Az Európai Bizottság bízik benne, hogy a lehető legnagyobb számú jelölt országgal lesz képes lezárni a csatlakozási tárgyalásokat 2002 végére -- hangsúlyozta Köppen. Erre szerinte tíz tagjelölt állam bármelyikének lehetősége nyílik (vagyis Magyar-, Lengyel-, Cseh-, Észt- és Lettországnak, Szlovákiának, Szlovéniának, Litvániának, Máltának és Ciprusnak).
A "nagycsoportos" bővítés tervének egyik veszélye szakértők szerint mindig is az volt, hogy a felkészüléssel legjobban haladó jelöltek elveszítik motivációjukat a csatlakozási követelmények teljesítése érdekében szükséges erőfeszítésekre -- mondván, ha úgyis meg kell várni a lassabban haladókat (például Lengyelországot), akkor nincs miért "erőlködni".
Brüsszel többek között azzal kívánja ezt megelőzni, hogy cselekvési tervet indít be 2002-ben a jelöltek adminisztratív kapacitásának és igazságszolgáltatásának megerősítésére, amely konkrétan előírja, mikor milyen feladatokat kell elvégezni. E célt szolgálják a csatlakozási partnerség előírásai is, s az is ösztönzően hat, hogy a 2002. végi tárgyalászárásra esélyes tíz ország egyikének sincs biztos helye az első körben, mivel jelenleg még egyikük sem áll teljesen készen a csatlakozásra.
Köppen hangsúlyozta, hogy sem a csatlakozási tárgyalások menetrendje, sem azok pénzügyi keretei nem változnak. Egyúttal kijelentette, hogy a jelöltek felvételének nem lesz már semmilyen új, pótlólagos feltétele az EU részéről. Korábban egyes tagjelölt országokban aggodalmak fogalmazódtak meg amiatt, hogy az EU strukturális politikájának vagy agrárrendtartásának reformja esetleg újabb feltétellé válik a bővítés előtt -- Köppen most azt mondta, hogy a tárgyalások e két téren is a közösségi joganyag jelenlegi formájáról szólnak majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.