BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kórháznál olcsóbb a gyógyfürdőkezelés

Öt év alatt megduplázódott a gyógyfürdő-szolgáltatások tb-támogatásának összege. Ám amíg korábban csaknem mindig maradvánnyal zárták az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyfürdő-szolgáltatásokra szánt kasszáját, az idén a tervezett 2,8 milliárdnál várhatóan 30 százalékkal többet költenek a kezelésekre - mondta lapunknak Kőrössy Péter főosztályvezető.

Elmondta azt is, hogy a Széchenyi-terv keretében a kormány több tíz milliárd forintot szán az ország területének négyötödén megtalálható hévizek felhasználására és a gyógyfürdők fejlesztésére. Ez az OEP-nek is előnyös, mert a gyógyfürdő-szolgáltatások drága kórházi és gyógyszeres kezeléseket válthatnak ki.

Az első fél évben 4,92 millió gyógyfürdő-szolgáltatást finanszírozott a biztosító, év végéig várhatóan 250 ezren veszik igénybe az általa fizetett kezeléseket. Némileg eltérő a helyi, a körzeti és az országos minősítésű gyógyfürdő-szolgáltatásainak ára. Ez - a tb-támogatás mértékéül elfogadott árat tekintve - például a belépőknél 301, 228, illetve 387 forint, aminek 85 százalékát a biztosító fizeti. Jelenleg további nyolc szolgáltatás árához ugyancsak 85 százalékkal járul hozzá, ezek: a kádfürdő, az iszappakolás, a súlyfürdő, a szénsavas fürdő, az orvosi gyógymasszázs, a víz alatti vízsugármasszázs, a víz alatti csoportos gyógytorna és a komplex gyógyfürdőellátás. A tervek szerint a közeljövőben új elektromos és inhalációs kezeléssel bővül a támogatott szolgáltatások köre.

Az OEP-büdzséhez mérten ugyan drága a gyógyfürdőzés, ám azt a biztosító vezetői is elismerik, hogy az 1999 óta változatlan tb-támogatást növelni kell. A fürdők egyébként 20 százalék körüli árnövekedést kérnek, mivel sok esetben veszteséges számukra a tb-betegek fogadása. A fürdőszövetség azt is javasolja, hogy az eddigi három besorolás helyett kettő legyen: minősített gyógyvizes és gyógyszolgáltatást nyújtó közfürdő, és a presztízs mellé kapjanak anyagi elismerést is a gyógyhelyek.

A Széchenyi-program azzal is számol, hogy a beutalt magyar betegek az ország összes régiójában hozzáférnének a gyógyfürdőkhöz, amelyekben nappali kórházakat is működtetnének. Számolnak a prevenciós gyógyfürdőzéssel is, hiszen az egészséges életmód az emberek jövedelmének, szabadidejének és egészségtudatának javulásával felértékelődik. Ezt bizonyítja az Európai Gyógyfürdők Egyesületének adata is: a hagyományos és a gyógyászati fürdőkben évente 20 millióan fordulnak meg, a vendégek közel 120 millió éjszakát töltenek el a fürdőhelyeken. Egyelőre a német és a finn gyógyhelyek állnak vezető helyen.

Megtudtuk azt is, hogy a Széchenyi-program alapján felmérik a hazai fürdőkapacitásokat, ellenőrzik a gyógyvizek minőségét, az OEP ez alapján köti meg az új szerződéseket az intézményekkel. Jelenleg 56 gyógyfürdővel van szerződése a biztosítónak.

Öt év alatt megduplázódott a gyógyfürdő-szolgáltatások tb-támogatásának összege. Ám amíg korábban csaknem mindig maradvánnyal zárták az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyfürdő-szolgáltatásokra szánt kasszáját, az idén a tervezett 2,8 milliárdnál várhatóan 30 százalékkal többet költenek a kezelésekre - mondta lapunknak Kőrössy Péter főosztályvezető. Nógrádi Tóth Erzsébet-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.