Berlusconi úgy nyilatkozott, hogy kormányának kérnie kell majd a parlamenttől az alkotmány módosítását. Verhofstadt elégedettségének adott hangot az eredeti javaslatot elfogadó olasz döntés kapcsán, jelezve, hogy Berlusconi a közösségi letartóztatási parancs hatálya alá eső, 32 bűncselekményt tartalmazó lista egészéhez beleegyezését adta. Korábban Olaszország uniós partnerei közül egyedüliként elutasította a pénzügyi bűncselekmények felvételét, és egy 16 bűncselekményből álló listát javasolt - emlékeztet az EUbusiness. Az olasz kormányfőt ért vádak szerint ellenállásának attól való félelme a valódi oka, hogy médiabirodalma kétes ügyei miatt külföldi bíróságok esetleg az ő kiadatásának kezdeményezésére használják majd fel a rendelkezés adta lehetőségeket.
Róma azonban továbbra sem vállalja a közösségi szabályozás alkalmazását 2004-től, amikor a többi tagállam annak életbeléptetését tervezi. Utalva az amúgy is napirenden lévő olasz igazságügyi reformra, Berlusconi kijelentette: reméli, hogy a szükséges alkotmányos módosításokat a parlament a lehető leghamarabb elvégzi. Hozzátette azonban, hogy a parlament késlekedése esetén a közös igazságügyi terület országa részvétele nélkül jön majd létre. Ezt a lehetőséget a közösségi valuta esetéhez hasonlította, hangsúlyozva, hogy az eurózónának néhány "igazán erős" európai ország nem tagja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.