A tárca dolgozik a kfc jövő évi feltételeinek javításán, az egymilliárdos növeléssel kapcsolatos kormány-előterjesztést januárban tervezik benyújtani. Elképzeléseik szerint a jövő évi pályázatok február 1-jétől indulnának. A kfc-re mint a külpiacra jutás eszközére a 2001-2002. évi költségvetésben évente 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az idén 350 milliót fordítanak közvetlenül kereskedelemfejlesztési pályázatokra, 800 millió forint jut a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) által lebonyolított kereskedelemfejlesztésre, a többi egyéb célokra megy. A tárca tervei szerint jövőre bővülnek és javulnak a kfc támogatási lehetőségei. Az elképzelések szerint a már eddig ismert támogatási jogcímeken túlmenően 2002-ben új elemként a vállalkozások a külföldi kiállításokon való magyar részvételhez a standépítés, a kiállítási áruminta kiszállítási költségeinek, valamint vállalatonként egy fő utazási, illetve szállásköltségének az 50 százalékára nyújthatnak be támogatási pályázatot.
A jövő évtől várhatóan pályázni lehet a nemzetközi szervezeti tagdíj, a megfelelőségi tanúsítási eljárás, a saját árubemutató, ügyvédi és szakértői díjak konszignációs, illetve nagykereskedelmi raktár éves bérleti díjának a támogatására. Általában ezen költségek felére lehetne pályázni. A tárca a tevékenységi korlát megszüntetését is tervezi. Az idén csak a feldolgozó- és építőipari cégek pályázhattak támogatásért. A bővített jogcímekről a Külügyminisztérium rövidesen részletes útmutatót tesz közzé. Reményeik szerint a növekvő támogatási lehetőségekhez igazodva a kfc 2002. évi kerete 2,5 milliárd forintra nő.
Skultéti Vilmos, az ITDH vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság az idén 16 első és 58 második kategóriás vásáron való magyar részvételt támogatott. Ennek eredményeként 312 magyar cég jelenhetett meg a külpiacokon a kfc segítségével. Jövőre a tervezett bővített támogatási lehetőségekkel 33 első és 120 második kategóriás nemzetközi kiállításon vehetnek részt a magyar vállalatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.