A tervek szerint eközben résfalas technológiával kialakították volna a leendő metróállomásokat a Gellért téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Baross téren, s így később a metróalagutat a felszín újabb megbontása nélkül ki lehetett volna fúrni. A főváros azonban ehhez az elképzeléshez kétéves várakozás után sem kapta meg a környezetvédelmi szakhatóság engedélyét. A másodfokú szakhatóság új eljárás lefolytatására kötelezte ugyan az elsőfokút, ám az önkormányzat a sürgős beavatkozást igénylő dél-budai közlekedési helyzet miatt nem akart tovább várni.
A tegnapi döntés értelmében szétválasztották a felszíni és a felszín alatti beruházások egy részét, mivel a főváros a Bartók Béla út Gellért tér és Tétényi út közötti szakaszának felújítására megkapta az építési engedélyt. A tervek szerint a 13 milliárd forintos munka jövő tavasszal kezdődik, s novemberre elkészül a villamospálya rekonstrukciója és az útfelújítás. A Móricz Zsigmond körtéren és a Fehérvári útnál olyan aluljárók is épülnek, amelyek később metróbejáratként is szolgálnak. Jelentős forgalomkorlátozásokra a nyári hónapokban kell majd számítani.
A közgyűlés tegnap határozott az iparűzési adókötelezettség alóli mentesség határának egységesítéséről. A jelenlegi két kategória - 1,5 millió, illetve 500 ezer forint - helyett jövő évtől azok kapnak mentességet, akiknek az adóalapja évi 700 ezer forint alatt marad. Emellett új kedvezményeket vehetnek igénybe azok a vállalkozók, akik csökkent munkaképességűeket vagy nyilvántartott állástalanokat alkalmaznak, illetve azok, akik a fogyatékossággal élők munkavégzését és életvitelét elősegítő, akadálymentesítő fejlesztést valósítanak meg.
Elfogadta a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni rendezésről szóló javaslatot tegnapi ülésén a fővárosi közgyűlés. A képviselők eredetileg tavaly nyáron döntöttek úgy - mivel az állammal folytatott metróper közeli befejezésére nem lehetett számítani -, hogy a kaotikus közlekedési állapotok miatt Dél-Budán, illetve a pesti oldalon a Keleti pályaudvarnál megkezdik a felszínen az utak és terek átépítését. Kecskés Ágnes-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.