BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

FVM-manőverek a pénzmentésre

Átcsoportosítási manőverekkel igyekszik elérni az FVM, hogy ne maradjon meg több milliárd forintnyi elköltetlen támogatás idei büdzséjében. A tárca kormánydöntést is kér az ügyben. Az állami források jórészt elvesznek, ha a meghatározó agrárszámlák az év végéig nem ürülnek ki.

Biztosra vehető, hogy a jelenlegi elosztási szerkezetben nem fogy el az év végéig az idei agrár-költségvetési támogatási keret - értesült lapunk FVM-es forrásokból. A kimutatások szerint a tárca november 30-ig 177 milliárd forintot költött el 201 milliárdos, vidékfejlesztési forrásokat is tartalmazó büdzséjéből. Az időarányosnál jobb, 87,8 százalékos igénybevétel azt jelenti, hogy a minisztérium számára az átlagos havi felhasználásnál több, még mintegy 24 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre decemberben.

Szakértők kedvező változásként értékelik, hogy a pénzek eddigi visszafogásával a tárca szakított az elmúlt két év túlköltekezési gyakorlatával. Ennek előzménye, hogy a költségvetési törvény ez évtől valamennyi agrár- és vidékfejlesztési támogatás odaítélését előzetes PM-egyetértéshez kötötte. A módosítást az indokolta, hogy az agrárbüdzsé Torgyán József kisgazdapártelnök minisztersége alatt több esetben idő előtt kimerült, ezért az APEH-nél a dotációkért év közben is sorban állás alakult ki.

A mostani "pénzbőség" miatt ugyanakkor az FVM átcsoportosítási manőverekre kényszerül annak érdekében, hogy agrár-költségvetési összegek ne maradjanak meg - tudtuk meg. Az elköltetlen források ugyanis jórészt elvesznének az agrárium számára. A minisztérium a támogatások átrendezéséhez a kormány beleegyezését is kéri. A kabinet jóváhagyásával 2-3 milliárd forintot helyezne át piacrajutási kasszájából az úgynevezett agrártermelési támogatásokhoz, és saját hatáskörben további forrásokat is átütemezne.

Mint ismert, az FVM az ősszel már legalább 25 milliárd forintot csoportosított át idei költségvetésében. A most tervezett átalakítással a pénzeket oda helyezné, ahonnan azok a legkönnyebben lehívhatók lennének. Így a tárca a normatív alapon működő gépberuházási, agrárfinanszírozási és földalapú támogatási kereteket növelné meg az év vége előtti utolsó pillanatokban. Emellett előleget adna az állami tulajdonú GMS 96 Kft.-nek mintegy 400 ezer tonna takarmánykukorica felvásárlásához. Más esetekben - például a vidék- és területfejlesztési dotációknál - a forrásokat elköltöttnek minősíti, ha a későbbi felhasználásukhoz szükséges szerződések az idén megszülettek. Bizonyos jogcímeknél pedig elvi lehetőséget lát arra is, hogy a pénzmaradványokat 2002-re ténylegesen átvihesse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.