BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gondolkodásbeli integrációt hozott Laeken

Jelentős előrelépésről, gondolkodásbeli, mentális integrációról lehet beszélni a laekeni EU-csúcs kapcsán, míg ugyanis Nizzában még csak reményről, Göteborgban pedig feltételes célkitűzésről beszéltek, most már a bővítést, a csatlakozási tárgyalások lezárását illető elhatározásról van szó - fejtette ki Martonyi János az Európai Tanulmányok Alapítvány által az EU fejlődéséről rendezett budapesti konferencián.

A magyar diplomácia vezetője az MTI szerint kiemelte, hogy a csúcson megerősítést nyert a tagjelöltek egyéni elbírálásának elve. Leszögezte: a csatlakozási folyamat utolsó szakasza sikerrel teljesíthető, bár nehéz tárgyalások várhatóak. Példaként említette, hogy Magyarország továbbra sem tekinthet el az egyenlő elbánás elvétől, nem lehet a magyar gazdaság szereplőit kedvezőtlenebb helyzetbe hozni. Martonyi János úgy értékelte, hogy Magyarországon a lakosságnak nem lesz egyetlen olyan csoportja sem, amelyet hátrányosan érint majd a csatlakozás, és szerinte ezt kell tudatosítani a közvéleményben.

A külügyminiszter célként jelölte meg azt, hogy se a magyar felkészülésben, se a csatlakozási tárgyalásokon ne okozzanak fennakadásokat a 2002. évi választások. Hozzátette: a választási kampány során is egységes magyar álláspontokkal kell előállni, és ehhez szükség lesz a hatpárti egyeztetés megújított, kiegészített formában való folytatására.
Medgyessy Péter szocialista kormányfőjelölt szerint Laeken fő üzenete, hogy a bővítést nincs mód halogatni, és annak a felkészültség alapján kell történnie. Ugyanakkor komoly problémaként említette a konferencián, hogy Magyarországon sajnos jelen vannak a csatlakozást nehezítő dezintegrációs jelenségek, mindenekelőtt a regionális feszültség.

Jelentős előrelépésről, gondolkodásbeli, mentális integrációról lehet beszélni a laekeni EU-csúcs kapcsán, míg ugyanis Nizzában még csak reményről, Göteborgban pedig feltételes célkitűzésről beszéltek, most már a bővítést, a csatlakozási tárgyalások lezárását illető elhatározásról van szó - fejtette ki Martonyi János az Európai Tanulmányok Alapítvány által az EU fejlődéséről rendezett budapesti konferencián. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.