A karácsonyi ajándékként ünnepelt megállapodás értelmében úgy alakítják át a költségvetési kiadásokat, hogy több jusson olyan gazdasági beruházásokra, amelyek technológiai fejlesztések révén teszik versenyképesebbé a vállalatokat.
A kormány megígérte, hogy a törvények előkészítésébe a most szokásosnál korábbi fázisban vonja be a szakszervezeteket, amelyek cserében viszont azt vállalták, hogy a munkajogi vitákban a sztrájkok helyett inkább békésebb eszközöket választanak. A szakszervezetek abba is beleegyeztek, hogy a reálbérek ne emelkedjenek a termelékenységnél gyorsabban - az utóbbi 6-7 évben ugyanis ez volt a szokás, ami az egyre emelkedő bérköltségek miatt rontotta Horvátország regionális versenyképességét a külföldi tőke becsalogatását illetően. Zeljko Covic, a munkaadók szövetségének elnöke a stagnáló export meglódulását várja az új egyezségtől.
A régóta esedékes reformok végrehajtásához nélkülözhetetlen szociális partnerségi megállapodást írt alá a horvát kormány a szakszervezetekkel és a munkaadók képviseletével. Ivica Racan kormánya már ezt megelőzően hozzáfogott a nyugdíjrendszer átalakításához, és megkezdte az egészségügy reformjának alapozását, voltak próbálkozások az államháztartás rendbetételére is - emlékeztet a Reuters. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.