BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradt pénz bőven

A belföldi közúti közlekedési szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) gépjárműparkjának fejlesztésére a Széchenyi-terv keretében meghirdetett pályázat ez évi másfél milliárdos keretéből csupán mintegy 528, 2 millió forintot ítéltek oda a nyerteseknek - tudta meg lapunk. A keret kihasználatlanságát szakmai körökben nemcsak a pályázat októberi indulásának tudják be, hanem a kkv-k számára nehezen teljesíthető pályázati feltételeknek is.

Szakmai körökben nehezen teljesíthetőnek tartják az amúgy is tőkeszegény kkv-k körében a gépjárműipar-fejlesztési pályázatok feltételeit. A Széchenyi-terv keretében meghirdetett tenderen indulóknak ugyanis a fejlesztés nettó összegének legalább 25 százalékát kitevő saját forrással kell rendelkeznie. Ezzel is magyarázzák, hogy a nagy várakozás ellenére gyengén sikerült a pályázat indulása.

A Világgazdaság információi szerint az idei 72 nyertes jelentkezőnek csak 528,4 milliárd forintot ítéltek oda, ami a 2001. évre tervezett keretnek csupán 35,2 százaléka. Az eredményes pályázók a támogatásból összesen 120 teherautót, 47 pótkocsit és két autóbuszt szereznek be. Ezzel párhuzamosan korszerűtlen járműveket - 135 teherautót, 28 pótkocsit és két buszt - vonnak ki. Ez egyébként feltétel is, hiszen a pályázóknak egyebek között vállalniuk kell, hogy a beszerzendő járművel azonos számú korszerűtlen (euro-2 szintet nem teljesítő) teherautót, illetve (15 évesnél idősebb) autóbuszt leselejteznek.

A pályázat jövőre változatlan formában folytatódik, tudtuk meg. Keretét a Gazdasági Minisztérium (GM) azonban nem kívánta elárulni, mondván, hogy rugalmasan - azaz az igényekhez igazodva - kezelik a vállalkozáserősítő programra 2002-ben szánt 50 milliárd forintot. A szakma reményei szerint az idén fel nem használt mintegy egymilliárd forinttal megtoldják a gépjármű-beszerzési pályázatukra jövőre tervezett támogatási keretet.

A kkv-k gépjárműparkjának támogatása egyébként nem szerepelt az év elején indított Széchenyi-terv pályázatai között. Kimaradását a közúti fuvarozók érdekképviseletei kifogásolták. Ennek eredményeként a GM október 1 -jétől bővítette pályázatait. Eszerint a belföldi közúti közlekedésszolgáltatás területén dolgozó kkv-k a vállalkozáserősítő program keretében támogatást nyerhetnek gépjárműparkjuk fejlesztéséhez. A támogatás célja a belföldi közúti áru- és személyszállítási teljesítmények káros környezeti hatásának mérséklése, valamint a szféra versenyképeségének növelését szolgáló gépjárműcsere. A támogatás mértéke változó, a nettó összköltség legfeljebb 30 százaléka, maximum 20-25 millió, járművenként legfeljebb 5-8 millió forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.