BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.

A Pénzügyminisztérium, a Hitelgarancia Rt. és hét bank közel 3,5 milliárd forinttal megalapította a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-t - jelentette be az alapító okirat tegnapi aláírását követően Tállai András, a PM politikai államtitkára. Az új társaság a kisvállalkozások piaci alapú tőkejuttatásával kíván foglalkozni, továbbá ezen szféra tőkeszerző képességének fokozását tűzi ki célul a befektetések közvetlen ösztönzésével.

A kisvállalkozások versenyképességének, tőkeellátásának javítását célzó társaság alapításához a PM 3 milliárd forinttal járul hozzá. Ennek forrását a 2001-2002. évi költségvetési törvény teremtette meg azzal, hogy a kisvállalkozások hitelezését elősegítő viszontgarancia-előirányzat megtakarítását ilyen célra lehet felhasználni. Az új társaság a rendelkezésre álló saját forrásai terhére emel tőkét a kft. vagy rt. formájában működő kisvállalkozásokban. A tőkeemelés legfeljebb 50 millió forint lehet. A tőkejuttatás összege a kisvállalkozás jegyzett tőkéjének kevesebb mint 25 százaléka, annak érdekében, hogy ne veszítse el a kisvállalkozói státust. Kivételes esetben azonban elérheti a 49 százalékot.
A befektetés tervezett ideje általában három év körüli (legfeljebb ennek kétszerese, de lehet három évnél rövidebb is). A befektetések értékesítése során a kisvállalkozás többi tulajdonosa kedvezőbb feltételekkel növelheti tulajdonát, illetve más befektetők szerezhetnek érdekeltséget. Portfólióban rendezetten a tőzsdei értékesítés is elképzelhető a későbbiekben. A társaság a kisvállalkozás irányításában (igazgatóság, ügyvezetés) nem vesz részt, ellenőrzési jogosítványai azonban vannak.

Az alapítók egyelőre csak az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokról döntöttek, az új részvénytársaság vezetőjét az igazgatóság később választja meg.

A Pénzügyminisztérium, a Hitelgarancia Rt. és hét bank közel 3,5 milliárd forinttal megalapította a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-t - jelentette be az alapító okirat tegnapi aláírását követően Tállai András, a PM politikai államtitkára. Az új társaság a kisvállalkozások piaci alapú tőkejuttatásával kíván foglalkozni, továbbá ezen szféra tőkeszerző képességének fokozását tűzi ki célul a befektetések közvetlen ösztönzésével. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.