A létszámból következtetni lehet rá, milyen feladata lesz az ISAF-nak. Korábban Mohammad Fahim védelmi miniszter mindössze ezerfős erőt tartott szükségesnek azzal, hogy a külföldi katonáknak csak a fővárosban lesz teendőjük. A különféle nyugati tervező központokban azonban egész Afganisztán területére kiterjesztették volna az ISAF hatáskörét, amihez nyolcezres létszámot mondtak szükségesnek. A kompromisszumosnak tűnő ötezres szám azt jelezheti, hogy az ISAF-nak országos, de ezen belül korlátozott szerepköre lesz.
Míg hivatalosan még nem ismert sem az erő mandátuma, sem elhelyezése, máris nézeteltérés robbant ki London és Berlin között az ISAF parancsnoki struktúrájáról. Tony Blair brit kormányfő az alsóházban hétfőn megerősítette, hogy az ISAF amerikai logisztikai támogatásra, többek között légi fedezetre fog hagyatkozni, s a műveletet a tampai (Florida) központi parancsnokságról (Centcom) irányítják - London csak ennek az ígéretnek a birtokában vállalta el a parancsnokságot. Berlin azonban - mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung diplomáciai forrásokra hivatkozva írta - világosan el szeretné különíteni egymástól a jelenleg folyó terrorellenes háborút a leendő békefenntartástól. A németeknek az sem tetszik, hogy a britek csak három hónapra vállalják a parancsnokságot azzal, hogy a továbbiakban az ISAF-ban részt vevő törökök és jordániaiak irányításával muszlim többségű erő őrködne Afganisztán belső békéjén.
A hatalommegosztás új formáiról kezdett tárgyalásokat Rómában Hamid Karzai, a kinevezett ideiglenes kormányfő. Olasz politikusokon kívül tanácskozik Zahir sah volt uralkodóval, akinek hazatéréséről is szót ejtenek - értesült az MTI. Karzai az olasz fővárosba London érintésével érkezett, ahol a repülőtéren brit illetékesekkel is tárgyalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.